Számíthatunk rá, vagy örökre csak magával fog foglalkozik a partnerünk, ha például focizik, teniszezik, vagy fut?
Ahogy meglátunk egy pasit, máris szeretnénk tudni róla mindent, főleg azt, hogy megfelel-e a vágyainknak, vagy csak egy könnyed kalandra számíthatunk tőle. Sajnos, ha csak nem vagyunk különleges képességgel megáldva, akkor még az évek is kevesek lesznek ahhoz, hogy mindent kiderítsünk a párunkról, ám néha elég, ha tudjuk, hogy mi a kedvenc színe, milyen a lakása, és pár dolgot ki is derítettünk. Ugyanilyen könnyű technika az, ha tudjuk, hogy mi az illető kedvenc sportja.

A konditerem állandó látogatója biztos jól kigyúrt. Ám sokszor rosszabb, mint egy nő, mert folyton a testével és a kinézetével van elfoglalva, ez pedig napokon belül idegesítővé válhat, ahogy a macsó stílusa is. Ám még mielőtt teljesen leírnánk a konditerembe járó férfit, meg kell említeni a kalandvágyat is, ami szintén jellemzi. Ráadásul az akadályoktól sem riad vissza, hanem legyőzi azokat.

A rendszeresen futó férfi kitartó és céltudatos, aki hosszú ideig képes harcolni azért, hogy megkapja azt, amit akar. Nagyon türelmes, és irigylésre méltó a tűrőképessége. Tőle ne várjuk, hogy ajtóstul ront a házban, hanem meg fog dolgozni azért, hogy megkapjon minket.

A küzdősportok szerelmeseiről sokan azt feltételezzük, hogy agresszívak, és jobb messziről elkerülni őket, mert csak fájdalmat tudnak okozni. Ez a vélekedés hibás, ugyanis a küzdősportot űző pasi kiválóan tudja kezelni a harciasságát.
Az egészséges küzdőszellemmel pedig nincs semmi baj, főleg, ha azt az ágyban is kamatoztatja. Ráadásul az utcán se kell félnünk, mert biztos megvéd, ha megtámadnának.

Ha focizni szeret az adott úriember, akkor biztosra vehetjük, hogy a társasági életben jól feltalálja magát, hiszen egy focista csapatban játszik. Ám az árnyoldala a focistának az, hogy hetente legalább egyszer nélkülöznünk kell a társaságát, mert a haverjaival fog sörözni, de ezért az ágyban kárpótol, hiszen nagyon kreatívak a szexben.

Az úszást preferáló férfi teste még a konditerembe járókénál is szebben ki van dolgozva, mivel az úszás az, amivel a legegyenletesebb, és a legarányosabb testre szert lehet tenni. Ráadásul sokszor csodálhatjuk párunk testét, mivel hozzászokott, hogy nem visel mást a fürdőnadrágján kívül. Az úszó pasi nagyon türelmes, és a tűrőképességük is irigylésre méltó, amit annak köszönhet, hogy órákon át monoton mozgást végez, ugyanabban a környezetben.

Az autósportokat kedvelő férfival sajnos sok problémánk lehet, mivel számára az igaz szerelmet az autója jelenti. Ha még versenyezik is a bestiával, akkor esélytelen, hogy mi legyünk a legfontosabbak az életében. Sajnos, ez a férfitípus csak annyi előnnyel rendelkezik, hogy biztos mindenhova elvisz minket az autójával, ami lássuk be, kényelmes, de édeskevés.

A teniszező pasiról biztosra vehetjük, hogy nagyon elegáns, mivel a sport is, amit űz. Mivel páros játék a tenisz, ezért mérget vehetünk rá, hogy hűséges, és gondoskodó férfit fogtunk magunknak a személyében.

(Forrás: Life)