Egy megjegyzés miatt kezdett fogyókúrázni Rosie Mercado.Rosie MercadoRepülőgépen utazott Rosie Mercado három évvel ezelőtt, amikor a légiutaskísérő odalépett hozzá, és megjegyezte, hogy a 185 kilogrammot nyomó pluse size modellnek meg kellene venni a mellette lévő ülésre szóló repülőjegyet is, hogy elférjen.

A nőnek annyira rosszul esett a tanács, hogy elhatározta, hogy kemény diétával fogja leadni a felesleges súlyt, ami sikerült neki, hiszen 45 kilót leadott, de ekkor stagnálni kezdett a fogyása, majd lassan kezdte visszaszedni a leadott súlyt.

A most 36 éves pluse size modell drasztikusabb megoldást keresett, és megnézett egy dokumentumfilmet a gyomorgyűrűről. Rosie eldöntötte, hogy ezt az utat fogja választani az össze-vissza ugráló súlya kezelésére. A nő elmondta, hogy a műtét tanította meg arra, hogy mit ehet és mit nem, ugyanis rosszul érezte magát, ha nem tartotta be ezt. Később bőreltávolító operáción is átesett.

Rosie nem titkolta, hogy ez volt élete legfájdalmasabb utazása, hiszen a műtét után mindene égett, sajgott, csövek lógtak ki belőle, de a három évig tartó küzdelem meghozta az eredményét, hiszen a Los Angelesben élő nő 108 kilót fogyott, sikeresen tartja a 77 kilogrammos versenysúlyát, és 2014 áprilisában szerződést kötött vele egy modellügynökség, amelynek több kampányában látható.

(Forrás: life.hu)