Egyre több 10 év alatt fiatal sanyargatja magát, derült ki egy amerikai felmérésből.teenA fogyókúra még felnőttkorban is veszélyes lehet, ha nem tartjuk be az egészséges életmód szabályait, és az önsanyargatástól várjuk, hogy leolvadjanak rólunk a feleslegesnek ítélt kilogrammok.

Ennél is kockázatosabb, ha valaki kiskorúként áll neki koplalni, hiszen a gyerekek szervezete még fejlődik, amihez elengedhetetlen a megfelelő táplálkozás, éppen ezért riasztó az egyik felmérés eredménye.

Az Amerikában készített vizsgálatban nagyjából 1500, 7 és 18 év között fiatal vett részt. Az alanyok közül a 11-13 éves gyerekek közel fele vallotta be, hogy többször gúnyolták a testsúlya miatt.

A probléma már egészen fiatal korban elkezdődött, hiszen a 10 év alatti gyerekek 40 százaléka foglalkozott már a testsúlyával, negyedük pedig komolyabb diétát is kipróbált. Az alanyok nagy része azt is elárulta, hogy egészségtelen módszerekkel, például hashajtóval, önhánytatással, anorexiával éhezéssel akart fogyni.

Amerikában komoly probléma az iskolai terrorizálás. Azok a gyerekek, akik ezt elszenvedik, próbálnak megszabadulni a gúnyolódástól, aminek csak az egyik módszere a fogyókúrázás.

(Forrás: neon.hu)