Az interneten mesélték el a legfurcsább tapasztalataikat a felhasználók.ghostHa nem is természetfeletti, de olyan élménye mindenkinek akad, amire nem talál logikus magyarázatot. Az interneten most ilyen megmagyarázhatatlan tapasztalásokról meséltek a felhasználók.

Megálmodta 9/11-et: „9/11 napján nem voltam iskolában. Az ágyamban aludtam. 9 után néhány perccel a nővérem felébresztett, hogy elmondja, az ikertornyok megsemmisültek. Előző este pontosan ezt álmodtam.” – julirocks

A Brighton szellem: „Nagy-Britanniában, Brightonban dolgoztam egy pubban, ahol a főnököm azt állította, hogy gyakran látja a szellemeket. Természetesen nem hittem neki. Aztán, amikor már fél éve dolgoztam ott, akkor egy viktoriánus ruhát viselő nőt pillantottam meg a lépcsőn.

Néhány nappal később egy arcot láttam, ahogy az erkélyről figyelem engem. Különös, de nem jutott eszembe, hogy félnem kellene. Inkább úgy éreztem, hogy azért mutatják meg magukat, hogy tudjam, nem olyan rosszak.” – Bigbadbass

Bronco szellem: „Egy barátommal a hegyek között vezettünk hazafelé. Coloradóban voltunk képeket készíteni. Besötétedett, és esett az eső.

Szóval a hegyi úton jöttünk, amikor hirtelen úgy tűnt, mintha összeütköznénk egy fekete Ford Broncoval, de valójában semmi sem volt ott. Mind a ketten tisztán láttuk az autót, hiszen pontosan azonosítottunk.” – kultúra

Összetört pohár: „Kilenc éves voltam, amikor az ingatlanügynök anyukámmal egy lakást nyitottunk meg megtekintésre. Ez egy hatalmas, 6000 négyzetméteres ház volt. Anyukám lekapcsolta az összes lámpát az emeleten. Én addig a konyhában vártam.

Elmentem, hogy igyak egy pohár vizet, majd a poharat letettem a pultra. Hirtelen úgy éreztem, hogy rettenetesen nagy a csend a házban. Aztán a pohár felemelkedett, egyenesen nekirepült a konyhafalnak és összetört. Anyukámért kiáltva rohantam oda hozzá.” – BrokenImage

Nagyon dühös szekrény: „Tizenhat vagy tizenhét esztendős lehettem, amikor egyedül voltam otthon. Pulp Fiction-t néztem, aztán a barátaim elhívtak, ezért odamentem a faszekrényemhez. Ki akartam nyitni, ám az hirtelen kivágódott, én pedig hanyatt estem a szőnyegen. Az ajtók nehezek voltak, mintha erő lett volna bennük. Annyira megijedtem, hogy kirohantam.” – Yoshiler

Toby visszatérése: „Tinikoromba volt a közelünkben egy elhagyott vasúti átjáró. A helyi legenda egy Toby nevű gyerekről szólt, aki lámpással a kezében kirohan az átjáróból, majd leugrik a hídról, hogy elkerülje a vonatot.

Egyszer mi is láttuk a kocsiból. Rajtunk kívül még legalább húsz-harminc ember, köztük a szüleink is. Mérnökként dolgozom, és nem igazán hiszek a szellemekben. Igyekeztem magyarázatot találni a jelenésre, de a mai napig nem sikerült rájönnöm, hogy ki vagy mi volt az.” – mechtonia

A fénygömb: „Tizenegy éves koromban hazafelé mentünk az iskolából, amikor a kocsiból felnéztem az égre, és megláttam, hogy hirtelen felvillan egy kék-fehér gömb. Olyan volt, mintha egy kék villámcsapás lenne. A bátyám ugyancsak látta a jelenséget, de szerinte nem lehetett villám 20 méterrel felettünk. A mai napig nem tudjuk, hogy mi volt az.” – SyntaxOfL

UFO, vagy valami más: „Tizennégy éves lehettem, amikor a barátaimmal láttunk valami furcsát New Yorkban. Észrevettük, hogy nyugat felől néhány, hét vagy kilenc, sárga izzó lemez V formációba közeledik és keleti irányba halad tovább.

A fejünk felett repültek el. Mind hazarohantunk, hogy elmondjuk a felnőtteknek, amit láttunk, de szerintük csak egy repülőgép volt. Több ezer repülőgépet láttam életem során, de ez egyáltalán nem úgy nézett ki.” – DominicSkubishkoo

Tej és sütik: „Egyszer úgy értem haza az iskolából, hogy üres volt a ház. A konyhapulton találtam egy pohár tejet és egy kis süteményt. Leültem. Megittam a tejet, majd letettem a poharat, és olvasni kezdtem az újságot.

Hirtelen azt vettem észre, hogy az üres poharam és a tejes kancsó a pult szélére csúszik, aztán mintha odaragadtak volna, végigcsúsztak a pult oldalán. Kirohantam a bejárati ajtón, és addig nem mentem vissza, amíg haza nem ért valaki.” – KoalaBearz

(Forrás: noiportal.hu)