Ezek a jóslatok tévedtek, vagy csak még váratnak magukra.ilusSzent Nilus próféciája: A IV. században élt ókeresztény író jóslata egy apokrif műből származik, és a világvégét jövendöli meg, amit a XIX. és XX. századra jósolt. Szent Nilus próféciája szerint az Antikrisztus eljövetele előtt az emberek elméje elhomályosodik, erősebb lesz a gyalázat és törvénytelenség.

Ekkor a világ felismerhetetlenné válik, többé nem lehet megkülönböztetni egymástól a férfiakat és a nőket. A világon eluralkodik a hamisság, a kapzsiság, a kéjvágy és megsokszorozódik a házasságtörések, gyilkosságok és homoszexuálisok száma. Szent Nilus szerint „ebben az időben a férfiak úgy fognak repülni, mint a madarak, és a tenger aljára lesznek, mint a halak.”

Hildegard von Bingen jóslata: A XII. században élt Hildegard von Bingen legismertebb jóslata az Egyesült Államok bukásáról szólhat a szakértők szerint. A próféciája arról szól, hogy amikor az országon eluralkodik a szegénység és éhínség, akkor a nagy nemzetet, amit különféle emberek népesítenek be, földrengés, viharok és árvizek fogják sújtani. A terület ketté válik, egy része elsüllyed.

Emellett egy üstökös becsapódása olyan árvizeket hoz létre, ami több országot elér, a part menti városok pedig eltűnnek.

A Fehér ló prófécia: A mormon vallást megalapító Joseph Smith mondta el 1843-ban a Fehér ló próféciát, ami arról szól, hogy az Egyesült Államok alkotmánya egy napon „lógni fog, mint egy szál”, és a „Fehér ló erőfeszítései” (Jézus) fogja megmenteni.

A prófécia szerint hatalmas forradalom fog kitörni Amerikában, majd a kormány nélkül maradt országban eluralkodik a káosz és a gonoszság.

Mitar Tarabic jóslata: A XIX. században élt a kremnai hegyek között Mitar Tarabic, akinek első prófécia arról szólt, hogy amikor hó lepi el nyáron egész Kremnát, akkor kitör a háború. Ez már abban az évben, június 8-án bekövetkezett, ugyanis Kremnát hó lepte be, Milos szerb fejedelem pedig hadat üzent a törököknek. A két ország között kirobbant a háború.

Állítólag Tarabic napjainkig megjósolta a szerb és az európai történelmet, a két világháborút, a modern technikai eszközöket, az űrkutatást, a mesterséges intelligenciát, a kisebb háborúkat, a környezetszennyezés súlyos következményeit, a III. világháborút és az azt követő örök békét.

Alois Irlmaier jóslata: Alois Irlmaier az 1950-es években jósolta meg, hogy be fog következni a harmadik világháború. Próféciája szerint az új Közel-Keleten elszabadul a gyűlölet, ami először a mediterrán területeket, a Balkánt perzseli fel, majd az egész világra kiterjed.

Irlmaier állítása szerint repülőgépek sárga port dobnak le az Északi- és a Fekete-tenger között. Ennek következében sárga és zöld füst lepi be az eget, majd a földet, ahol többé nem nő ki a fű. Ezután olyan tárgyat dobnak a tengerbe, ami tölcsérszerű nyalábot alkotva okoz árvizeket és földrengéseket, ezzel eltörölve minden területet a föld színéről.

Baba Vanga jóslata: Az 1911-ben született, 1996-ban elhunyt, vak, bolgár látnok még be nem következett jóslata szerint 4599 ember halhatatlan lesz, és képessé válnak arra, hogy kommunikáljanak Istennel, aminek segítségével az emberiség eljuthat más bolygókra, amit benépesíthetnek.

Baba Vanga szerint a földönkívüli élet kutatása során 2221-ben olyasmire fognak bukkanni az emberek, aminek súlyos következményei lesznek. A vak jós azt is állította 2010-ben elkezdődnek azok az események, amelyek miatt végül ki fog törni a harmadik világháború.

Fatima eltitkolt, harmadik jóslata: II. János Pál pápa 2000-ben nyilatkoztatta ki a Lucia nővértől származó Fatima harmadik titkát, ami egy pápa megöléséről (II. János Pál pápa elleni merénylet) és egy város (valószínűleg Róma) romba dőléséről szól.

Egyesek szerint az igazi titok a pápától kezdve az egyház hitehagyásról szól, vagyis arról, hogy meg fog szűnni az egyház. Mások szerint az apokalipszisről szóló jóslatot titkolják.

(Forrás: noiportal.hu)