A horoszkópod szerint mit kell elengedned 2019-ben?horosKos: Mindig csinálsz valamit, folyton benne vagy egy új projektben, munkában, a szabadidőd pedig általában nem a pihenésről szól, ezért nem haragudhatsz magadra, ha az elmúlt időszakban kicsit lelassultál, szétszórtabbá váltál, „lustálkodáson” kaptad magad.

Bika: A csillagjegyed szerint cserben hagytál valakit 2018-ban. Lehetett valaki, aki számított rád egy dologban, de csalódást okoztál neki. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy rossz, megbízhatatlan barát vagy, hanem csak nem segítesz mindenkinek, néha pedig tudod, hogy a másik érdekében vagy kicsit önző.

Ne legyél dühös magadra, amiért nem voltál az illető mellett! Ha megbántad, de a szóban forgó személynek ez kevés, akkor is kár tovább tépelődnöd rajta!

Ikrek: 2018-ban néhány alkalommal előfordult, hogy rosszul döntöttél. Ezeket bocsásd meg magadnak, hiszen te sem sejthetsz mindent előre. 2019 elején dönthetsz úgy, hogy idén jobban oda fogsz figyelni. Bocsásd meg magadnak a 2018-ban hozott rossz döntéseidet!

Rák: 2018-ban előfordult, hogy túlreagáltad a helyzetet, és lobbanékonyságodban olyasmit is kimondtál, amit később megbántál. 2019-ben fogadd el, hogy intenzív érzelmi világgal áldott meg az élet, és mostantól mindig számolj el tízig a meggondolatlan cselekedetek előtt!

Oroszlán: Bocsásd meg magadnak, ha 2018-ban belevágtál egy új dologba, de elbuktál! Fogadd el, hogy nem kell mindenben tökéletesnek lenned, mert senki sem az! Mindenki valami másban profi, a lényeg pedig az, hogy legalább megpróbáltad kihozni magadból a maximumot.

Szűz: 2018-ban mondtál néhány olyan dolgot, amit legszívesebben visszaszívnál, de ez nem lehetséges. A szavaid megbántottak valakit, akit nem akartál. Ha az illető meg is bocsátott, a kapcsolatotok mégsem olyan, mint az incidens előtt volt.

Mivel ez már megtörtént, és nem kitörölhető, ezért csak annyit tehetsz, hogy elfogadod, megbocsátod magadnak és továbblépsz. Ha tanultál belőle, a jövőben pedig figyelmesebb leszel, akkor valójában ez az, ami igazán számít!

Mérleg: 2018-ban akadt néhány ember, akire túl sok időt és energiát fordítottál, de rá kellett jönnöd, hogy lényegében a semmiért tetted mindezt. Ugyanakkor ez nem a gyengeség jele, ezért 2019 elején bocsásd meg magadnak, hogy ezt nem vetted időben észre!

Engedd el azokat az embereket, akikre feleslegesen áldoztad az idődet és az energiádat, mert a szívedben így megüresedett helyeket sokkal értékesebb személyek foglalhatják el!

Skorpió: 2019-ben ne haragudj magadra amiatt, mert 2018-ban nem tudtál választ adni a világ össze kérdésére! Sokkal jobban jársz, ha ezt inkább elfogadod és őszinte leszel. Amikor valamivel egyedül nem boldogulsz, akkor kérj segítséget másoktól!

Nyilas: Bocsásd meg magadnak 2019 elején azt, hogy 2018-ban hiába szerettél volna közeli kapcsolatban maradni a családoddal, a barátaiddal, mégsem jutott mindenkire időd. Ahelyett, hogy emiatt haragudnál magadra, inkább őszintén mondd el a szeretteidnek, hogy szereted őket, de az életed jelenlegi szakaszában időhiányban szenvedsz. Akinek fontos vagy, azok meg fogják ezt érteni.

Bak: Rendkívül nehezen kérsz segítséget, amikor pedig megteszed, akkor haragszol magadra érte, ám ezt ne tedd! Értsd meg, hogy segítséget kérni nem a gyengeség, hanem az erősség jele, mert csak az erős emberek jönnek rá maguktól, hogy miben gyengék, és nem félnek ezt felvállalni. 2019-ben legyél sokkal elnézőbb magaddal szemben ezen a téren!

Vízöntő: A csillagjegyed alapján azok közé tartozol, akiknek szükségük van az egyedüllétre, 2018-ban pedig ez gyakran előfordult veled. Ha most bűntudatot érzel, amiért nemet mondtál a programokra, kicsit eltávolodtál a barátaidtól, akkor erre semmi szükség! Ne légy túl szigorú saját magaddal szemben!

Halak: 2018-ban előfordultak olyan alkalmak, amikor segíthettél volna valakinek. 2019 elején bocsáss meg magadnak, engedd el mindezt, és kezdj tiszta lappal!

(Forrás: bien.hu)