Megoldatlan bűnügyek, amelyekben felmerült a gyanú, hogy kísértet lehetett az elkövető.ghostAz idős munkás: 1841-ben, Bristolban, Patrick Hayes leesett a lépcsőn és meghalt. A tragédia miatt nyomozás indult, ami során az elhunyt felesége, Mary Croker azt állította, hogy hallotta a zuhanást a lépcsőn. Mary Croker szerint a férjét a ház szelleme ölte meg, mert a női kísértet, aki selyemruhában jelenik meg, már két-három korábbi lakóval is végzett. A bíróságon ebben kételkedtek.

A Campo Lane szellem: Az 1800-as években a mormon Hannah Rallinson és a férje Sheffieldben költözött, ahol megismerkedtek egy Harriet Ward nevű nővel. Az egyik nap Ward a Rallisonok pincéjében járt, amikor találkozott egy véres öregasszony szellemével, aki kísérteni kezdte a nőt. A mormon gyülekezet azt feltételezte, hogy az öregasszonyt megölték, a holttestét pedig a pincében temették el.

Amikor ki akarták deríteni, hogy igazuk van-e, akkor Hannah is látta a véres nyakú szellemet. Az öregasszony azt mondta, hogy a neve Elizabeth Johnson, és egy évszázaddal korábban az unokaöccse, William Dawson ölte meg. A szellem figyelmeztette Hannaht, hogy el kell hagynia a házat, mert az átkozott. Másnap a testes, egészséges és életerős Hannah meghalt.

A Hammersmith szellem: A XIX. század elején, a londoni Hammersmith negyedben azt híresztelték, hogy ijesztő jelenés riogat az egyik temetőnél. A helyiek egy fehér alakot láttak, aki az arra járók előtt kezdett siránkozni. Egy terhes nő azt állította, hogy azért vetélt el, mert rátámadt a szellem. Egy kocsis félelmében vesztette el uralmát a lovai felett, ami miatt megsérültek az utasai.

A jelentéseket annyira komolyan vették, hogy fegyveres őrjáratot küldtek a negyedbe. Az egyik éjjel Francis Smith járőr azt hitte, hogy megtalálta a gyanúsítottat, akire rálőtt, ám kiderült, hogy Thomas Millwoodot találta el.

A járőrt halálra ítélték a tévedéséért, de később felmentették és egy év börtönbüntetést kapott. John Graham később bevallotta, hogy ő a Hammersmith „kísértet”, és gyerekeket akart ijesztgetni, de a vallomása nem adott választ a támadásokra.

Carl Pruitt átkozott sírja: 1938-ban, Kentuckyban Carl Pruitt megölte a feleségét, akit rajtakapott a szeretőjével, majd magával is végzett. Pruitt temetése után a sírkövén olyan elszíneződés jelent meg, ami hasonlít arra a láncra, amivel a feleségét megölte.

Később egy fiú azzal akart felvágni a barátai előtt, hogy megdobálta a sírkövet. Nem sokkal később egy szerencsétlen baleset következtében megfojtatta a kerékpár lánca. A fiú anyja baltával rongálta meg a sírt, majd ő is meghalt, ugyanis a saját ruhadarabja fojtotta meg.

Két rendőr a sírral akarta lefotózni magát. Rövidesen ők is meghaltak. Végül 1940 után a temető elhagyatottá vált, a sírkövet pedig eltávolították.

A Hinterkaifeck Farm gyilkosai: 1922-ben a bajor Hinterkaifeck farmon élt a feleségverő Andreas Grueber, a neje, Cazilia, a megözvegyült lányuk, Viktoria, akivel Andreas viszonyt folytatott, két gyerek, Cazilia és a Josef, valamint a Maria Baumgartnernek nevezett bejárónő.

1922 tavaszán Andreas arról beszélt a szomszédjainak, hogy lábnyomokat látott, amik az erdőből a házához vezettek, de az ellenkező irányba már nem talált lábnyomokat. Emellett Andreas lépteket is hallott a padlás felől, furcsa újságra bukkant, majd nyoma veszett a lakáskulcsának. Május 31-én valaki egy csákánnyal gyilkolta meg az egész családot

A rendőrség eleinte azt feltételezte, hogy rablás történhetett, de mivel a pénz érintetlenül hevert a házban, ezért elvetették ezt az ötletet. A mai napig rejtély, hogy mi történt a Gruber családdal. Egyesek szerint Viktoria férje, Karl Gabriel tért vissza. A férfiról azt hitték, hogy odaveszett az első világháborúban, de a holttestét soha nem találták meg. Mások szerint bosszúálló szellem a tettes.

(Forrás: noiportal.hu)