Add össze az életkorodat és azt a számot, ami eggyel több, mint a jelenlegi életkorod, majd redukáld le egy számjegyű összegre a végeredményt!számokPélda:
Ha most 31 éves vagy, de jövőre 32 leszel, akkor az eredmény 63. Most redukáld az eredményt, vagyis 6+3=9, tehát az életkódod a 9-es.

1. El fogsz távolodni a szeretteidtől, a családod pedig az eddiginél kisebb mértékben fog támogatni. Kénytelen leszel önmagadra támaszkodni, akkor is, ha problémáid adódnak, mert azokat most egyedül kell megoldanod. Az év második fele sokkal kedvezőbben fog alakulni. Októberben még számíthatsz egy-két súlyosabb nehézségre, de decemberben nyugalom és kiegyensúlyozottság vár rád.

2. El fogod veszíteni a biztonságérzetedet és az önbecsüléseddel is akad némi probléma, aminek hatására egyfajta áldozatszerepben találhatod magad. A legjobb az lesz, ha nem hiszel mindent, amit hallasz. Próbálj egészségesen szkeptikus lenni! Májusban és a júniusban kell a legtöbb kihívással szembenézned, de júliusban és augusztusban lehetőséged lesz a pihenésre.

3. Optimistább, energikusabb leszel, aminek hatására sokkal bátrabban fogsz hozzáállni a különféle dolgokhoz, de lesznek olyan pillanatok, amikor erőtlennek érzed magad, aggódni kezdesz a jövőbeli dolgok miatt. Aggodalomra semmi ok, mert örömteli időszak vár rád, amiben szinte minden a helyére fog kerülni, ráadásul sokan támogatnak, a szerencse is melléd áll és jókor leszel jó helyen.

4. Lejárt beszéd ideje, a szavakat pedig tettekre kell váltanod! Az életkódod szerint jó esélyed van arra, hogy sikeres időszakod legyen, ami a pénzügyeidnek is jót fog tenni. Történjék bármi, neked mindig legyen pénztartalékod a szeretteid és a családod számára!

5. Kicsúszhat a kezedből az irányítás a következő időszakban. Ennek hatására nem látod mindig tisztán magad előtt az utat, függetlenül attól, hogy mi lesz aktuális kérdéskör. Az életkódod szerint sokat kell majd improvizálnod, valamint végre azon és azokkal dolgozhatsz együtt, akikre mindig is vágytál. Képes vagy az álmaid megvalósítására, de csak akkor, ha a megfelelő helyre irányítod minden erődet.

6. Az előtted álló időszakban instabillá válhatsz. Hamar kijössz a sodrodból, de az is zavarni fog, ha mások türelmesen próbálnak támogatni. A pénzügyeid és a karriered terén fellendülés várható. Emellett sok ígéretes befektetésre is számíthatsz a következő hónapokban. A családi kapcsolataid instabillá válhatnak, ezért mindenképpen jobb lenne, ha átbeszélnétek a felmerülő problémákat.

7. Készen állsz egy új periódusra. Végre magadra fogsz találni, több időd lesz önmagadra, de a szerelem is fontos szerepet kezd játszani az életedben. Romantikus időszak elé nézel, kifejezetten pozitív események várnak rád. A most következő időszakban mindegy, hogy hogyan alakulnak az események, mert az egészen biztos, hogy a szívügyek főszerepet kapnak.

8. A most következő időszakban minden olyan problémára megkapod a válaszokat, amelyek miatt korábban aggodalmaskodtál. Ebben a periódusban nagyon fontosak lesznek a döntéseid, mert azok határozzák meg, hogy pozitív vagy negatív kimenetele lesz-e a dolgoknak. A pénzügyeid terén kockázatos időszakra készülhetsz.

9. Váratlan eseményekkel tarkított időszak vár rád, amely során nem fog minden úgy alakulni, ahogy elképzelted. A most következő hónapok mozgalmasnak, hektikusnak, dinamikusnak ígérkeznek. Gondold át, hogy mi történt az életedben kilenc vagy tizennyolc évvel ezelőtt, mert ahhoz hasonló érzésekben lesz részed.

(Forrás: noiportal.hu)