A horoszkóp szerint mire számíts az erőteljes érzelmeket kiváltó és karmikus leckéket előidéző bolygótól?ChrionKos: Rá kell jönnöd arra, hogy az életed javítására nem az a megoldás, hogy erőszakkal próbálsz mindent elérni. Le kell csillapítanod az akaratodat, hagynod kell, hogy az események a maguk útján haladjanak!

Bika: Túl sokat fogsz foglalkozni a külsőddel 2018-ban, mert soha nem leszel elégedett azzal, amit a tükörben látsz. A Chrion bolygó miatt eddig ismeretlen, új, lappangó betegségek kerülhetnek felszínre. Annak is megvan az esélye, hogy szexuális téren tapasztalsz problémákat, de az is lehetséges, hogy az életed más területein kell szembenézned azzal a ténnyel, hogy elhanyagoltad azt.

Ikrek: 2018-ban nehezen találod meg a közös nevezőt másokkal. A Chrion bolygó hatására minden konfliktusod egy kapcsolati problémára és egy saját hibádra fog utalni. Ha ezt felismered és levonod a veszekedés tanulságát, akkor a Chrion eléri a célját, mert elindulsz a gyógyulás, boldogulás útján.

Rák: 2018-ban minden, amit korábban szőnyeg alá sepertél, most elfojtott érzésekkel és haraggal fog a nyakadba zúdulni. Mindez azért következik be, mert ideje rendezned a problémás kapcsolatokat. Nagyobb figyelmet kell fordítanod a családodra, de arra is, hogy megújítsd a kapcsolatodat.

Oroszlán: 2018-ban rá fogsz jönni arra, hogy a problémáidat általában a saját egod okozza, emiatt siklanak félre a kapcsolataid, és emiatt nem találod a helyedet. Erre nagy küzdelmek árán fogsz ráeszmélni, ám még ezt követően is elő fog fordulni, hogy elköveted ugyanazt a hibát, ugyanis továbbra is irányítani akarsz mindent és mindenkit, vagy egyszerűen elnyomsz másokat.

Szűz: 2018-ban szembesülnöd kell azokkal a testi panaszokkal, amikkel korábban nem foglalkoztál, ezért most visszatérnek. Emellett új tünetek is jelezhetik, hogy rossz az irány, amiben haladsz. A Chrion nagy hatással lesz a kapcsolataidra, és ráébreszt, hogy sokkal nyitottabbnak és emberközelibbnek kellene lenned.

Mérleg: 2018-ban elsősorban a párkapcsolati problémáidat hozhatja előtérbe a Chrion. A bolygó hatására felszínre bukkanhatnak azok a problémák, amelyeket igyekeztél elrejteni, vagy tudomást sem venni róluk, de a saját és a párod hibáival is számolnod kell, ez pedig odavezethet, hogy rájöttök, hogy jobb lesz, ha elválnak az útjaitok.

Skorpió: Idén számíthatsz arra, hogy szembe kell nézned a birtoklási vágyaddal, féltékenységeddel! A félelmeiddel is meg kell majd küzdened, tehát azzal, hogy megcsalnak átvernek, vagy elhagynak. Ez lesz az oka annak, ha szembetalálod magad a múltad és a jelenlegi párkapcsolatod problémáival.

Nyilas: 2018-ban a Chrion hatására történhet valami, ami meghozza a hitedet, ha eddig hitetlen voltál. Amennyiben már megvan a hitvallásod, akkor abban megerősödhet a meggyőződésed. Emellett komoly változásokon kell átesned, mert idén be kell látnod, hogy egyes régi filozófiák, nézetek már nem működnek. Sokat kell tanulnod a spirituálisról.

Bak: Nehezedre esik az elköteleződés, mert félsz, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerülsz, rád kényszerítenek valamit, amit nem akarsz, és elveszted a szabadságodat. A Chrion hatására idén kénytelen leszel szembesülni ezekkel az akadályokkal. Emellett a munkahelyeddel való kapcsolatodat is megerősítheted.

Vízöntő: Ha szkeptikus vagy, akkor a Chrion feszegetni fogja a határaidat, hogy minimum másokban tanulj meg bízni, hogy ne kelljen folyton készenlétben élned. Ha a másik oldalt képviseled, akkor a bolygó el fogja érni, hogy csalódj a hitedben, mert például túlzásba viszed a másokra való támaszkodást, pedig a saját képességeidet sem kellene elhanyagolnod.

Halak: Mindig kész vagy feláldozni magadat másokért, de a Chrion hatására, ez visszafelé fog elsülni 2018-ban. Ez kemény lecke lesz a bolygótól, ami így szeretne leszoktatni a felesleges áldozathozatalokról. Szintén a Chrion szeretné elérni, hogy idén szembenézz azzal a félelmeddel, amely szerint senki sem szeret, senki nem ért meg.

(Forrás: noiportal.hu)