Hat szerelemmel kapcsolatos fohász, amiket az esti órákban mondj el!angelAnael szerelemerősítő imája: Gyújts meg két piros gyertyát, amiket tolj közel egymáshoz. Mondd el az imát:

„Anael, a szerelem és minden szív angyala, kérlek, lobbantsd lángra szerelmünket, hogy X év (ahány éve együtt vagytok) után is olyan tiszta és égő szerelemmel szeressük egymást, mint megismerkedésünk első pillanatában.

Add, hogy szerelmünket a soha ki nem alvó tűz jellemezze, hogy a szerelemben mindig egyetértés legyen és a másik fél boldoggá tétele. Legyünk olyan boldogok, mint Ádám és Éva a kiűzetés előtt, és amíg itt vagyunk egymásnak, más ne is számítson. Áldj meg minket őszinte szerelemmel, és ha kapcsolatunkat viták heve rázza, akkor is térjünk vissza egymás lelkéhez és éljünk a harmónia jegyében.”

Mihály arkangyal védelmi imája a szerelmeseknek: Gyújts meg két gyertyát, majd mondd el ezt:

„Mihály arkangyal, kérlek, takarj be minket védelmező szárnyaiddal! Ölelj át a szereteteddel, védd meg szerelmünket a gonosztól, ne hagyd, hogy az életben bármelyikünk is a másik ellen forduljon és olyat tegyen, amit később megbánna. Ne engedd, hogy a féltékenység vagy a birtoklási vágy megmérgezze szerelmünket! Kérlek Mihály arkangyal, védelmezz meg minket, hogy szerelmünk tüze örökké égjen!”

Gábriel békét nyújtó imája: Gyújts meg egy zöld gyertyát, és mondd el a következő fohászt:

„Szeretett Gábrielem, tudod, hogy mit érzek, milyen harag és gyűlölet gyűlik a szívemben, ha csak a Valentin napra gondolok. Kérlek, váltsd meg lelkemet, űzd ki belőle a sötétséget, hogy többé ne fájjon mások öröme, ne kívánjak nekik rosszat keserű szívvel, ne gyűlöljem a világot, amiért nekem nem jut részem szerelemben.

Add, hogy békés megnyugvás töltse meg a szívemet és gyűlölet helyett inkább örüljek másoknak, hogy ők szerelemtől boldogak. Kérlek, hozz nekem gyógyító álmokat ezen az éjjelen, a holnap hajnalával pedig fényt az életembe!”

Cassiel angyal türelmet adó imája: Gyújts meg két fehér gyertyát, majd mondd el a fohászt:

„Drága Cassiel, te, aki végtelen türelemmel és megértéssel vagy megáldva, kérlek, hogy tégy engem és a kapcsolatomat boldoggá azzal, hogy a kedvesemet és engem is több türelemmel és megértéssel ruházol fel, annak érdekében, hogy ne veszítsük el a fejünket és mindig képesek legyünk egymással szemben higgadtan gondolkozni, a gondjainkat pedig józan ésszel megoldani.

Kérlek, adj nekünk megértést, amivel egymás lelkébe láthatunk és amivel jobban megérthetjük azt, hogy mit él át a másik. Azt szeretném, ha kapcsolatunk a szeretet oszlopain nyugodna, de ehhez szükségem van az áldásodra, amiből kérlek, bőségesen szórj meg!”

Camuel pártaláló imája: Gyújts meg egy rózsaszín gyertyát, majd mondd el a következő fohászt:

„Csak te maradtál nekem, kedves Camuel, hiszen nincs párom, aki szerelemmel szeretne. Kérlek, balzsamozd be és nyugtasd meg sajgó szívem, hogy nem lesz ez mindig így, jövőre pedig már a kedvesemmel térdepelek itt. Add, hogy a következő hetekben a te és a hatalmas Isten segítségével, elvezessetek ahhoz az emberhez, aki mellett ott a helyem.

Készen állok megnyitni a szívemet, a lelkemet, hogy befogadjam a szerelmet. Kérlek, mutassátok meg az új kedvesem felé vezető utat és adjatok elég bátorságot ahhoz, hogy meghódítsam! Nem várok csodára, csak egy lehetőségre. Kérlek Camuel ne várakoztass tovább, hanem minél előtt küldd el nekem a párom!”

Ráfáel arkangyal szívgyógyító imája: Gyújts meg egy zöld gyertyát, majd mondd el ezt az imát:

„Még fáj a szívem, amikor rá gondolok. A lelkem beleremeg a kínba. Az emlékek nem hagynak nekem nyugtot. Kérlek Ráfáel arkangyal, gyógyítsd meg és forraszd össze a szívem, amit összetörtek.

Űzd ki darabjaiból a mérget, amivel beoltottak, hogy képes legyek megbocsátani neki és szabadjára engedi, mert többé semmit sem akarok tőle. Segíts a vérző szívemen, lehelj be új életet, hogy holnaptól ne érezzem a fájdalmat, ne lássam a gyötrő emlékeket, a lépteimet pedig szabadság és boldogság kísérje.”

(Forrás: noiportal.hu)