Az Öko Szív jóskártya alapján derülhet ki, hogy minek a szelleme ad motivációt.belsoeroIngrid Koivukangas intuitív módon dolgozik a természeti erőforrásokkal, az álmokkal és a szellemekkel, a célja pedig az, hogy az Öko Szív kártyával összekapcsolja az embereket a Földdel és a Természettel.

Koivukangas jóskártyája neked is elárulhatja, hogy mi a belső erőd szelleme, ha választasz egy lapot a fenti képről.

1. Puma: A zuni indián hitvilág szerint a puma egyfajta közvetítő a magasabb lélek és az állatok között, akikben olyan hatalmas erő rejlik, amilyen benned is. Amikor a bensődben élő puma megsokszorozza az erődet, akkor úgy érzed, hogy szinte bármire képes vagy, nincsenek határaid.

2. Tengeri csillag: Ahogy minden csillag, úgy ez is kapcsolódik az isteni szerelemhez, inspirációhoz és az intuícióhoz. A te belső erődet a szerelem és a megérzéseid mozgathatják. A szerelemtől szinte úgy érzed, hogy szárnyakat kaptál és bármire képes vagy, ám az utadon a megérzéseid vezetnek végig.

3. Bagoly: A belső erőd szelleme a bölcsesség, a segítségnyújtás és a prófécia jelképe, tehát a bagoly. A te erődet a bölcsességed adja, ami átsegít a mindennapokon, mert ez megsúgja, hogy mikor mit tegyél, kinek, mit mondj. Amíg képes vagy hallgatni a belső bölcsességedre, nem térsz le az utadról, addig mindig célba fogsz érni.

4. Ősök: A te belső erődet nem egy, hanem több szellem irányítja, ugyanis az ősök szellemei, a régi korok emlékei és az ősi tudás ad neked erőt, tudást és útmutatót. Te soha nem leszel egyedül, mert mindig számíthatsz arra, hogy ők veled lesznek, támogatnak és megsúgják, hogy merre kell menned, mit kell tenned.

5. Lótusz: A belső erőd szelleme a tisztaság, az isteni szépség, a feltámadás és a megvilágosodás jelképe. Ez azt jelenti, hogy benned komoly isteni és teremtő erők munkálkodnak, ezért képes vagy a folyamatos megújulásra, álmaid megvalósítására. Ha sikerül felismerned a belső erődet, akkor nem lesz előtted olyan akadály, amit ne tudnál könnyedén elhárítani.

6. Erdei nimfa: Téged a természet ereje mozgat, tehát addig, amíg megőrzöd a természettel ápolt szoros kapcsolatod, addig soha nem fogsz energiahiányban szenvedni. Neked mindig lesz erőd, ami előrébb visz a mindennapokban. Ha nem vagy jó passzban, akkor menj ki a természetbe, hogy meggyógyíthasson!

7. Kasvirág: A kasvirág a belső erőd szelleme, ami egy különleges gyógyító erő. Ez azt jelenti, hogy az öngyógyításodból fakadó, folyamatosan megújuló energia adja a belső erődet. Te képes vagy pozitívvá változtatni a negatív energiát, de a téged ért testi és lelki fájdalmat, sérelmet és bosszúságot is át tudod formálni, mert nem engeded, hogy ezek a rossz dolgok megmérgezzék a lelkedet.

8. Medve: Az erő, a védelem és a saját képességeid jelképe, tehát a medve adja a belső erődet. Te az önmagadba vetett hitből nyered a legtöbb energiát. Amíg képes vagy hinni a képességeidben, tudásodban, erődben, addig eléred a céljaidat, mert a világon semmi és senki nem kényszeríthet feladásra. Úgy uralkodsz, hogy közben nem fitogtatod az erődet, mert mindenki érzi rajtad ezt a kisugárzást.

9. Szalamander: A tűz elementál, a szalamander a belső erőd szelleme. Téged mindig a gyógyító, tisztító, átalakító tűz táplál. A negatív energiát és gondolatokat úgy égeted el a belső erőddel, hogy azok pozitívvá változnak.

Ugyanez a tűz táplálja az életkedved, az energiád és a pozitivitásodat. A belső erőddel valóra váltod az álmaidat és nagy tetteket viszel véghez minden egyes nap. Emellett másokba és a különféle ügyekbe is életet lehelhetsz.

(Forrás: noiportal.hu)