Milyen feladatokat kell teljesítenünk a nyár elején?angelMuriel a június és az érzések angyala, emiatt a nyár első havára csupa olyan feladat elvégzésére biztat, amelynek köze van a szerelemhez és más emberi kapcsolatokhoz. Ha eleget teszünk az öt üzenetben érkezett kéréseinek, akkor előkészíthetjük a csodálatos nyarunkat.

Pihenjünk rá a nyárra: Muriel szeretné, ha nem csak a szabadságunk napjait töltenénk semmittevéssel, hanem már júniusban pihennénk egy kicsit. Ez azért fontos, mert így át tudjuk élni a nyaralást, a kikapcsolódást és azt, hogy jól érezzük magunkat. Ha nem pihenünk a nyaralás előtt, akkor a nyaralás alatt fáradtak, kedvetlenek lehetünk.

Kezdődik a szerelem: A nyár jó terep a szerelemhez, mert jobb az emberek kedve, nyitottabbak a szerelemre, ezért szingliként nagy eséllyel találhatunk párt. Párkapcsolat esetén a viszony mélyebb, intenzívebb lehet, a nyári élmények pedig közelebb hozhatnak minket a kedvesünkkel.

Valósítsuk meg vágyainkat: Töltsük meg élményekkel a nyarat, mert akkor jó érzés lesz visszaemlékezni az évszakra. Muriel azt tanácsolja, hogy utazgassunk, kiránduljunk, piknikezzünk, töltsük a szabadban az időnket, legyünk a szeretteinkkel, és csináljunk olyasmit, amit az év más időszakában nem!

Azokra a meghívásokra is mondjunk igent, amit a barátainktól kapunk! A hobbikat se hanyagoljuk el, sőt, alkossuk meg életünk nagy művét!

Mondjuk el és mutassuk ki az érzéseinket: Ne csak megéljük az érzéseket, hanem azokat öntsük szavakba. A nyarat akkor tehetjük varázslatossá, ha pozitív érzelmekhez tudjuk kötni. Muriel szerint akkor számíthatunk csodás nyárra, ha kimondjuk, amit érzünk, és nem foglalkozunk azzal, hogy másoknak mi a véleménye erről.

Vigyük el másoknak a nyár varázsát: Sajnos nem teheti meg mindenki, hogy maximálisan kiélvezze a nyarat, szórakozzon, utazzon, mert például nincs rá pénze, esetleg az egészségi állapota akadályozza.

Muriel éppen ezért szeretné, hogy abban az esetben, ha tudjuk, hogy valaki számára esélytelen a nyári élmények gyűjtése, akkor valamilyen módszerrel vigyük el az illetőnek a nyár varázsát!

Például hívjuk el sétálni, kávézni, táncoljunk az éjszakában vele, látogassuk meg az idősebb rokonainkat, akikkel szervezzünk kerti pikniket. Ha használjuk a kreativitásunkat, akkor biztos, hogy sikerül fényt vinnünk mások nyarába.

(Forrás: noiportal.hu)