Válasszunk egyet a lenti kép 12 lapja közül, hogy megtudhassuk az égi segítők üzenetét!anyalok1. A szerencse angyala: Koncentráljunk arra, hogy nem vagyunk bajban, mert akkor nagyobb szerencsénk lesz! A szerencse angyal azt tanácsolja, hogy pihenjünk egy kicsit, amikor úgy érezzük, hogy teljesen összezuhantunk! Fontos, hogy összeszedjük magunkat, mert akkor új, friss szemmel nézhetünk a problémára.

2. A bátorság angyala: Minden embernek nagy bátorságra van ahhoz szüksége, hogy átlépje a saját határait és elérje a célját. Bátran lépjünk ki a komfortzónánkból. Legyen merszünk kockáztatni Amikor tudjuk, hogy meddig mehetünk el, akkor rengeteg lehetőségre csaphatunk le, ezért mostantól legyen az a mottónk, hogy mindent megteszünk, amit megtehetünk!

3. A munka angyala: Hosszú út vezet a megbecsült munkáig, ezért nem szabad forrófejűnek lennünk! Legyünk türelmesek, mert akkor a jutalom sem marad el. Az is lényeges, hogy ne próbáljunk mindent megoldani, hanem csak azt végezzük el, amit kell. A kudarc elkerülése érdekében, várjuk ki a megfelelő pillanatot!

4. A lezárás angyala: Előfordul, hogy a változás nem azért várat magára, mert nem akarjuk, mert félünk tőle, hanem azért, mert egy régi dolog elfoglalja az új, például családtag, otthon, helyét. Néha muszáj szelektálni, átgondolni és átértékelni azt, hogy mire van és mire nincs szükségünk.

5. A megbékélés angyala: Az életben olykor nehéz feladat eldönteni, hogy mi a helyes és mi a helytelen, ahogy az sem könnyű elhatározás, hogy mikor kell elengedni valakit, vagy közelebb tartani magunkhoz. Az ilyen döntéseket gyakran egy hajszál választja el egymástól.

6. A kitartás angyala: Amennyiben makacsul ragaszkodunk a régihez, akkor biztos, hogy ott is fogunk ragadni, ebből a helyzetből pedig nagyon nehéz lesz kimászni. Ha esélyt kapunk arra, hogy szintet lépjünk, és érezzük, hogy készen állunk rá, akkor ne hezitáljunk!

7. A változás angyala: Nem szabad beleragadnunk a múlt eseményeibe, de azt is meg kell akadályoznunk, hogy szürkévé, egyhangúvá váljanak a hétköznapok. Ne féljünk az új dolgoktól Tegyünk olyasmit, amit még soha!

8. A tudás angyala: Nagyon lényeges, hogy higgyünk az előttünk álló tettekben, mert semmibe se szabad úgy belevágni, hogy nem vagyunk meggyőződve annak a helyességéről. A hit abban is a segítségünkre van, hogy ne gondolkozzunk túl sokat. Az életben néha csak tegyünk meg valamit, még akkor is, ha azt gondoljuk, hogy butaságról van szó!

9. A magabiztosság angyala: Meg kell becsülnünk az ötleteinket, a terveinket pedig nem szabad elvetnünk. Ha valamit kitalálunk, akkor azt tegyük is meg, ám jegyezzük meg, hogy amikor hit nélkül vágunk bele valamibe, akkor folyton kételkedni fogunk, és nem fogunk sikerrel járni. Soha ne felejtsük el, hogy az igazi hit és erő bármit képes legyőzni!

10. A kapcsolatok angyala: Amikor csak egy dolog változik, akkor az valójában sok mást is megváltoztat. Ez igaz lehet például a baráti társaságunkra. Néha nem árt kicsi változtatni, átértékelni azt, hogy kivel és mennyire szoros a kapcsolatunk.

11. Az egyéniség angyala: Az életben nem egyszer előfordul, hogy senkivel sincs kedvünk beszélni, érintkezni, mert jobban érezzük magunkat egyedül, a társaság pedig csak nyomaszt. Néha mindenkinek szüksége van az egyedüllétre, hogy kicsit önmagunkkal lehessünk, befelé fordulhassunk. Ilyenkor új dolgokat fedezhetünk fel saját magunkban.

12. A türelem angyala: Előfordul, hogy úgy érezzük, hogy muszáj rohanni, sietni, hátra sem nézni. Ez gyakran rossz gondolkodásmód. Az igaz, hogy nem szabad a múltban ragadni, de az is tény, hogy a régi időkből tanulhatunk, de az sem titok, hogy olykor szükség van egy kis lazításra, pihenésre. Egy kis türelemmel többre megyünk.

(Forrás: noiportal.hu)