Öt dolog, amit mindenképpen meg kell tennünk a sikeres és boldog tavaszért.angelMinden évszaknak és hónapnak megvannak a maga angyalai, akik különböző feladatok teljesítést várják el az emberektől, mert csak akkor tudnak segíteni abban, hogy boldog és eredményes időszakunk legyen, ha teszünk azért.

Márciusban Malchidiel kéri tőlünk, hogy a következő öt dolgot mindenképpen tegyük meg annak érdekében, hogy a tavasz csodálatos lehessen.

Hívjuk meg az otthonunkba a tavasz angyalait: Vegyük elő a tavaszi dekorációt, amiből újat is készíthetünk. Öltöztessük virágokba, színes díszekbe az otthonunkat! Ha szeretnénk, akkor tegyünk ki angyalszobrocskákat, de más módon, például szertartással, is meghívhatjuk az angyalokat a lakásunkba, hogy áldják meg azt és a házban élő személyeket.

Az angyalok jelenléte jótékony és teremtő energiát hozhat az otthonunkba, ami szerencsét, szeretetet és békességet idézhet elő.

Söpörjük ki az elhalt energiákat: Nem véletlen, hogy ezt a feladatot minden évben teljesítenünk kell, hiszen az angyalok jól tudják, hogy a tavaszi nagytakarítás nagyon fontos, mert ezzel kiseperjük a negatív energiákat az otthonunkból.

Márciusban ideje, hogy nyomtalanul eltüntessük a tél minden emlékét, ezért a tisztaság mellett a rendrakást sem halogathatjuk. Miközben a lakásunkat rendezzük, aközben a lelkünkkel ugyanezt tesszük. A tavaszi nagytakarítás azért is fontos, mert így szabadon áramolhat a frissen érkező energia. Ne hagyjuk, hogy a régi, megunt, felesleges holmik blokkolják azt, hogy megkapjuk az új és vágyott dolgokat!

Áldozzunk a Tavasznak: Nem elég csak tervezni a célokat, hanem cselekedni is kell azokért. Ehhez kérhetünk némi angyali támogatást úgy, hogy áldozzunk a Tavasz Angyalainak. Abban az esetben, ha az idő engedi, akkor ajándékozzuk meg a természeti lényeket, akiknek vigyünk ételt, italt, virágot, esetleg más ajándékot.

A feladat a teljesítéséhez nem kell messzire mennünk. Ha van saját kertünk, akkor ott is áldozhatunk. Az is jó ötlet, ha egy napsütéses vasárnapon kirándulni megyünk. Az áldozat azért fontos, mert áldásfakasztó, tehát megkaphatjuk azt a teremtő erőt, ami segít eljutni a célunkhoz, és így megteremthetjük a boldogságunkat, jólétünket.

Ideje elvetni a magokat: Februárban az volt az egyik angyali küldetésünk, hogy kigondoljuk, megtervezzük azokat a céljainkat, vágyainkat, amelyeket szeretnénk megvalósítani a jövőben. Márciusban az ideje, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket.

Ne halogassuk az alapok lefektetését! Ha új munkára vágyunk, akkor keressünk új állást, küldjük el az önéletrajzunkat, iratkozzunk be egy tanfolyamra, indítsuk el a vállalkozásunkat, vagy vessük bele magunkat az aktív párkeresésbe!

Mindegy, hogy mi az álmunk, mert biztos, hogy eljött az ideje az aktív megvalósításnak. Keressük a legjobb lehetőségeket, amelyeket aknázzunk ki! Csak legyünk bátrak, mert az angyalok segíteni fognak, ahogy csak az erejük engedi. Tegyük a dolgunkat, hogy ők is tehessék a sajátjukat!

Erősítsük meg a kapcsolatainkat: Februárban fel kellett számolnunk a nem működő, mérgező emberi kapcsolatainkat. Most az a feladatunk, hogy márciusban ápoljuk, erősítsük a megmaradt, egészséges kapcsolatokat.

Törekedjünk arra, hogy többet találkozzunk a szeretteinkkel, barátainkkal, akikkel töltsünk minőségi időt, beszéljünk velük őszintén az érzéseinkről, amiknek a kimutatásától se féljünk. A tavasz első havában aktívan legyünk jelen a kapcsolatainkban, amiket erősítsünk, harmonizáljunk! Közvetítsük a szeretetet, barátságot, őszinteséget, türelmet, segíteni akarást, mert akkor ezt fogjuk visszakapni az emberektől és az égiektől.

(Forrás: noiportal.hu)