Válasszunk egyet a lenti hat lap közül, hogy megismerjük az Univerzum üzenetét!ég2017Rohamosan közeledünk a 2016-os esztendő végéhez, ezért nem késlekedhetünk tovább azzal, hogy meghatározzuk a 2017-es év célkitűzéseit, hiszen a tervek, vágyak azok, amelyek előrébb viszik az embert a személyes fejlődésében és növekedésében. Az égiek most ehhez adnak tanácsot.

1. Jólét és fellendülés: Gyakran annyira bele tudunk temetkezni a problémákba, hogy bebeszéljük magunknak, hogy úgy sem fog sikerülni a dolog, tehát végül bele sem kezdünk. A jövőben emlékezzünk arra, hogy mennyire csodálatos emberek vagyunk!

2017-ben, hogy csak rajtunk múlik, hogy megteremtjük-e azt az anyagi bőséget, amire a nyugodt élet reményében vágyunk, amivel kielégíthetjük a saját és a szeretteink igényeit. Jövőre minden reggel ébredjünk vidáman, lelkesen, mert nekünk is kijár a jólét. 2017-ben többé ne felejtsük el, hogy az álmaink megteremtője csak mi vagyunk.

2. Áldás: Jó úton haladunk, ezért 2017-ben még fáradtan is próbáljuk meg kihozni magunkból a maximumot. Az égiek üzenete garantálja, hogy az Univerzum az oldalunkon fog állni jövőre, de a jó eredményekhez az kell, hogy legyen meg az akaraterőnk és az elkötelezettségünk. Bízzunk önmagunkban, és haladjunk tovább az úton, aminek a végén jólét és áldás vár!

3. Boldogság: 2017-ben ideje, hogy boldogok legyünk. Meg kell értenünk, hogy a szorongás és minden, ami bántott, már a múlté, amivel nem kell foglalkoznunk! 2017-ben legyünk végre boldogok, és lépjünk rá az álmaink, céljaink felé vezető útra, mert ehhez kellően bátrak, erősek és bölcsek vagyunk. Az égiek azt is üzenik, hogy soha nem vagyunk egyedül. Ha ezt észben tartjuk, akkor az életünk megtelik jóléttel, bőséggel, szeretettel és vidámsággal.

4. Remény: Ha 2017-ben elbizonytalanodunk, akkor csukjuk be a szemünket, vegyünk mély lélegzetet, és mondjuk ki, hogy: „Bízom az égiekben, és tudom, hogy ami most történik, az a nagy terv része, de erőre és bölcsességre van szükségem ahhoz, hogy túljussak rajta.”

Az égiek azért küldték nekünk ezt az üzenetet, hogy ne felejtsük el azt, hogy a terveink tökéletesek, a hozzáállásunk remek, ám meg kell találnunk a hitet, ugyanis a nagy áldások előtt mindig próbaételek várnak.

5. Jutalom: Már látható az erőfeszítésünk és elköteleződésünk eredménye. Ne felejtsük el, hogy amikor a legjobbat adjuk magunkból, akkor az élet is a legjobbat kínálja nekünk. 2017-ben eljön az ideje, hogy boldogok legyünk és valóra váltsuk az álmainkat.

Minden, amire vágyunk, már készülődik, de csak akkor kapjuk meg, ha hittel és fegyelemmel haladunk előre, és meglátjuk, hogy a terveink valósság állnak össze. 2017-ben az életünk csodálatos, a jutalmunk pedig nagyszerű lesz.

6. Szeretet: Az égiek azt üzenik, hogy olyan emberek vagyunk, aki tele van szeretettel, ezért az Univerzum 2017 minden egyes napján meg fogja adni az erőt és a bölcsességet, hogy közelebb kerülhessünk a céljainkhoz, az álmaink megvalósításához.

Ne felejtsük el, hogy a szeretet hatalmas erő, ami segít elérni azt, ami a szívünk mélyén lakózik. Az életünk mesés, hiszen tele van boldogsággal és vidámsággal. Jövőre se adjuk fel, hanem haladjunk tovább, mert győzelemre teremtettek!

(Forrás: noiportal.hu)