Az internetezők elmesélték, hogy mi volt a legfélelmetesebb élményük idén.gyerekszFélelmetes lény a gyerekszobában: „Az egyik éjjel bekapcsoltuk a lányunk babamonitorját, és ezt láttuk a felvételen (fenti kép). Általában a gyerek felé fordítjuk a kamerát, de szeret vele játszani, ezért azon az estén a másik irányba állítottuk. A lányunk mindig magában beszél álmában… De most valami másnak…”

Tévénéző szellemek: Az egyik netező azt írta, hogy amikor meglátogatta a régi, viktoriánus házban élő testvérét és családját, akkor hirtelen teljes hangerővel, kimerevített képpel, bekapcsolt a tévé.

A testvére 3 éves lánya felállt és kikapcsolta a tévét. Megkérdezték tőle, hogy mi volt az, mire a kislány ezt felelte: „Minden éjjel bekapcsolják ugyanebben az időben, majd azonnal visszamennek aludni.”

Izzó szemek alvás közben: „Éjjel arra ébredtem, hogy a 3 éves fiam mellettem fekszik. Megkérdeztem, hogy miért jött az ágyamba, mire azt felelte, hogy azért, hogy megvédjen a „világító szemektől”, amik felettem álltak, miközben aludtam.”

Halottakkal beszélő: „A húgom mesélte a képzeletbeli barátjáról, hogy az ágyán ül és várja az anyukáját, mert a karja miatt nem mehet haza. Megkérdeztem, hogy mi történt a karjával, mire a húgom azt felelte, hogy az anyukája elütötte, amikor krétával rajzolt, és ezért sír, mert nem szeret halott lenni.”

Ijesztő ölelés: „A barátommal egy megmagyarázhatatlan ok miatt, pánikban ébredtünk fel az éjjel. Abban a pillanatban leesett egy bekeretezett fotó a falról. Elmeséltem a páromnak, hogy álmomban leszúrtam egy késsel és meghalt. Nagyon megijedt, mert ő is ugyanezt álmodta, csak úgy, hogy engem öltek meg.

Hirtelen az anyám sikoltozását hallottuk a földszinten. Ijedten ismételgette a nevemet. Ez azért rémisztő, mert a párommal Kaliforniában élünk, az anyám pedig Angliában. A házban senki nem volt rajtunk kívül. Az eset óta a barátom nem mer nálam aludni.”

Titokzatos lány az éjszakában: „Az egyik éjjel kimentem vécére. A fürdőszobába magammal vittem a telefonomat. Miközben sétáltam a folyosón és üzeneteket váltottam, belebotlottam egy fehér ruhát viselő lányba.

Fel se nézve kértem elnézését, és mentem tovább. Másnap a barátom eljött értem. Megkérdezte, hogy miért bámultam rá az emeleti ablakból és miért vettem át a fehér ruhámat. Nincs fehér ruhám.”

Jól sikerült szellemidézés: „A barátaimmal szellemet idéztünk, de csak én nem hittem a kísértetekben. Azt kértem a táblától, hogy adjon fizikai jelet. A tábla nem mozdult, de hirtelen valami a hátamba nyílalt. Három vörös, dagadt ujjnyom volt rajta, mintha rácsaptak volna. Soha többé nem nyúlok a táblához.”ablakIdegen a képen: A fenti fotót Kentucky egyik szanatóriumában készítették. Állítólag a felvétel pillanatában senki sem állt az ablakban, de a képen más látszik.

Megrázott váll és öntárcsázó telefon: A Facebook egyik felhasználója mesélte, hogy szellemidéző táblával játszott a szobájában, amikor azt vette észre, hogy tárcsázós telefon kattogni kezd, mintha hívást intézne.

Később az emeletről hallotta a hangot, amikor a földszinten tévét nézett. Az utóbbi helyiségben volt egy modernebb készülék, amelynek a lámpája vörösen világított, mint akkor, ha használatban van.

Ugyanazon az estén, megpróbált elaludni, de olyan érzése támadt, mintha megfogták volna a vállát, és rázogatni kezdték volna. Az eset óta elköltözött, de még mindig rémálmai vannak.

A fejbe lőtt kísértet: „Egyedül voltam otthon, amikor tévézés közben mozgást vettem észre a nagy hálószobában. Láttam, hogy egy férfi kijön a szekrényből, majd átmegy a szoba túlsó végére. Megállt, rám nézett, majd az ujját az ajkához érintette, és megfordult. Az arca véres volt, hátul pedig hiányzott a feje. Végül visszament a szekrénybe. Később elköltözünk, mert kiderült, hogy a mennyezeten lévő rejtélyes lyukat az előző bérlő csinálta, amikor azon a helyen fejbe lőtte magát.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)