A Cipőhoroszkópból kiderül, hogy melyik tulajdonságunkkal élnek vissza az ismerőseink.shoeKos – Sportcipő: A környezetünk tudja, hogy mennyire jól vág az eszünk, ezért minket keresnek meg, ha problémájuk van, mert elvárját, hogy megoldjuk helyettük, valamint tanácsot várnak tőlünk.

Bika – Papucs: A miénk az egyik legjobban kihasználható csillagjegy, mert tele vagyunk szeretettel, segíteni akarással, ráadásul ezért cserében nem várunk mást csak szeretetet, szerelmet és barátságot. A nyitottság, barátságosság, kedvesség úgyis működik, hogy közben nem szakadunk bele abba, hogy másokat boldoggá tegyünk.

Ikrek – Balerinacipő: A lelkesedésünk az, amit a legtöbben kihasználnak. Minket szinte mindenbe bele lehet rángatni, ezt pedig gyakran megbánjuk. A megfelelni vágyásunkkal is sokan visszaélnek, és elérik, hogy szinte bármit megtegyünk nekik. A barátaink rendszeresen kihasználnak, mert tudják, hogy mindenre hajlandóak vagyunk értük.

Rák – Tornacipő: Esetünkben már sportot űznek abból az emberek, hogy visszaélnek a szeretetünkkel, kedvességünkkel, segítőkészségünkkel. Az is jellemző ránk, hogy állandóan mozgásban vagyunk. Sokan ezt használják ki, főleg akkor, ha veszélyes, gyerekes dologról van szó. Mivel nagy a megfelelési kényszerünk, ezért próbálunk mások kedvére tenni.

Oroszlán – Magassarkú cipő: Anyagilag ki lehet használni az ambiciózus, sikeres, céljukat mindig elérő Oroszlánokat. A legtöbben a kölcsönök terén élnek vissza a helyzettel, de sokan a hősiességünket is kihasználják. Testileg is kihasználhatnak.

Szűz – Törpesarkú cipő: Elsősorban a segítőkészségünk miatt használnak ki, hiszen szeretünk másoknak segíteni, mert ilyenkor a nagylelkűségünket is bizonyíthatjuk. Emellett végtelenül ambiciózus, törtető emberek vagyunk, aki szeret egy bizonyos életszínvonalat, ami azt üzeni a barátoknak, rokonoknak, hogy pénzt lehet tőlünk kölcsönözni.

Mérleg – Szandál: Vágyunk a sikerre, a tudásra, emiatt gyakran sietünk, hogy ne maradjunk le semmiről, de ugyanakkor van egy óvatos és bölcs oldalunk is. Az emberek éppen emiatt, és a tudásunk, önzetlenségünk, hősiességünk miatt, szeretnek hozzánk járni tanácsért, útmutatásért, vagy azért, hogy megoldjuk a problémájukat.shoesSkorpió – Tűsarkú cipő: Vad, rámenős, akaratos természettel vagyunk megáldva. Ez a szenvedélyesség az, amivel sokan visszaélnek. Minket tehát úgy használnak ki, hogy elvégezzük a munkát, de ők zsebelik be az érte járó jutalmat, elismerést. Rengetegen azzal is visszaélnek, hogy mindenféle kihívást elfogadunk, csak azért, hogy magunknak és másoknak bizonyítsunk.

Nyilas – Csizma: Az ismerőseink azzal használhatnak ki a legkönnyebben, ha a személyiségünkhöz illő szívességet kérnek tőlünk. A legfontosabb, hogy izgalmas kihívásról legyen szó. Alapvetően segítőkészek vagyunk, emiatt a lehetőségeinkhez mérten, mindent megteszünk a családunkért, barátainkért.

Bak – Félcipő: Az összes csillagjegy közül minket a legnehezebb kihasználni, ugyanis képesek vagyunk nemet mondani. Minket maximum a jelentős és józan érvek győzhetnek meg, emiatt anyagi segítséget biztos, hogy nem lehet tőlünk várni. A munkában sem dolgozunk többet a szükségesnél, kivéve akkor, ha annak látjuk az eredményét. Szívességet se teszünk. Ez alól csak a szeretteink lehetnek kivételek, mert értük szinte bármit megtennénk.

Vízöntő – Magastalpú cipő: Egyfelől a bizonyítás iránti vágyunk tesz kihasználhatóvá. Bár jól szoktuk felmérni a helyzetet, mégis néha ezzel megfoghatnak, ezt pedig később megbánjuk. Azzal is jó pár butaságra rá lehet venni, hogy a barátainkért és a szeretteinkért bármit megteszünk. Azzal is megüthetjük a bokánkat, hogy jóságosak, nagylelkűek és segítőkészek vagyunk.

Halak – Üvegcipő: Nem nehéz minket kihasználni, és belerángatni egy-egy kalandos, veszélyes ügybe. Főleg akkor van másoknak könnyű dolga, ha hősök, megmentők lehetünk. Emellett bármit megteszünk a barátságért, elismerésért, szeretetért. Nagyon nehezen mondunk nemet.

(Forrás: noiportal.hu)