Érdemes szimbólumként magunknál tartani a csillagjegyünkhöz rendelt teremtményt.wolfKos – Unikornis: 2017-ben azért kapjuk a csodálatos paripát, mert az lesz a feladatunk, hogy újra közelebb kerüljünk a belső gyermekünkhöz, aminek következtében emlékeznünk kell az álmainkra, a vágyainkra. Ezt követően megkapjuk azt az erőt, hitet, ami segít, hogy a megvalósításon dolgozzunk.

Bika – Szilf: A nyugati kultúra egyik láthatatlan levegőelementálja abban fog segíteni, hogy bölcsebbek, megfontoltabbak legyünk, amikor döntésekről tettekről lesz szó. A szilfek nagyon szeretnek utazni, ezért arra biztatnak 2017-ben, hogy kezdjük felfedezni a világot. Abban is segít a teremtmény, hogy felszabadítsuk az elménket, a lelkünket, és találjuk meg a szabadság adta örömöket, valamint felszínre hozza a művészi, kalandos énünket.

Ikrek – Sellő: 2017-ben arra tanít a sellő, hogy legyünk magabiztosabbak, valamint segít, hogy felfedezzük az ősi és erős energiánkat, amivel nagyobb csábítók lehetünk. Ha kérjük, akkor a mitikus teremtmény bevezet a szépség és a bájolás művészetébe.

Rák – Vérfarkas: 2017-ben a vérfarkas rávezet, hogy hogyan viselkedjünk a falkánkkal, tehát a hozzánk legközelebb álló emberekkel. A belső alakváltást is elsajátíthatjuk, ami azt jelenti, hogy megváltoztathatjuk a tudatunkat, a lelkünket és a testünket. Ezt akár naponta váltogathatjuk.

Oroszlán – Griff: 2017-ben azért érkezik mellénk griffmadár, mert szükségünk lesz arra, hogy megtanuljunk büszke emberként viselkedni, aki felnézhet önmagára és a tetteire. A griff segít a lelki és földi kincseink felfedezésében, ami által megtudhatjuk, hogy mit nem veszünk észre, és megtanulhatunk bízni önmagunkban és a képességeinkben.

Szűz – Főnix: 2017-ben azért lesz a főnix a szimbólumunk, mert ő segíthet, ha problémánk van a létezéssel, élettel kapcsolatban, esetleg nem értjük a sorsunkat, nem leljük az életutunkat. A misztikus madár választ ad, megmutatja a helyes utat, elkísér a célig. Ha új esélyre, bizonyításra lesz szükségünk, akkor megteremti a lehetőséget.

Mérleg – Sárkány: 2017-ben a sárkánynak köszönhetően nagy bölcsességre tehetünk szert, emellett a mitikus lény meg fogja világítani a sorsunkat és segít végigmenni az utunkon. Számíthatunk arra, hogy rengeteg lehetőséget teremt, hogy változtassunk az életünkön. A sárkány megvéd és megmutatja, hogy képesek vagyunk teremteni.fairySkorpió – Baziliszkusz: 2017-ben azt tanulhatjuk a lénytől, hogy miképpen védhetjük meg magunkat, hogyan szüntethetjük meg az előttünk tornyosuló akadályokat. A baziliszkusz segít, hogy kitartóbbak, rátermettebbek, erősebbek, határozottabbak legyünk, és támogatni fog, hogy soha ne adjuk fel a harcot.

Nyilas – Tündér: 2017-ben a tündérek által lehetőségünk lesz megismerni a mágiát, a gyógyítást és a spiritualizmust. A tündér segíthet, hogy közelebb kerüljünk a gyermeki énünkhöz, aminek az elnyomása miatt egyelőre nem élhetünk teljes életet.

Bak – Pegazus: 2017-ben azért kapjuk a mitikus lovat, mert szükségünk lesz arra, hogy végtelenül bátrak, tettre készek és kitartók legyünk, de mindehhez előbb fel kell fedeznünk a bennünk rejlő erőt. A Pegazus 2017-ben meg fogja teremteni nekünk azokat a helyzeteket, lehetőségeket, amelyekben bizonyíthatunk.

Vízöntő – Kentaur: 2017-ben nagy szükségünk lesz a határozottságra, az erőre, mert nem szabad elkerülnünk a konfliktusokat. Jövőre nem bújhatunk el a harcok elől, mert ideje bátran megvívni a csatáinkat. Ha be akarjuk teljesíteni a vágyainkat, akkor érvényesülnünk kell a világban.

Halak – Nimfa: 2017-ben a nimfa segítségével kell a felszínre hoznunk az érzéki és csábító oldalunkat. Ha ez sikerül, akkor megnő az önbizalmunk, az életünk pedig kalandosabb és izgalmasabb lehet.

(Forrás: noiportal.hu)