Bölcsességgel és élettapasztalattal segíthet a csillagjegyünkhöz rendelt mester.HoroscopeKos – Boszorkány: Lehet, hogy hivatásos boszorkány, vagy csak olyan, aki lélekben az, esetleg önmagát képzi, ahogy minket is. 2017-ben lehetőségünk lesz belepillantani a misztikába, megtanulhatunk helyesen imádkozni, kérni, a szavainkat pedig teremtésre használhatjuk.

Bika – Lelki társ: 2017-ben a lelki társunk lesz a spirituális mesterünk. Lehet, hogy olyasmit fog tanítani, amiben még ő sem jártas, vagy velünk fogja tanulni, ezzel segítve a fejlődésünket. A lelki társunk motivál, segít megtalálni az igazi személyiségünket, hogy a legjobbat hozhassuk ki önmagunkból.

Ikrek – Baráti lelki társ: 2017-ben az egyik barátunk a személyes tanítónkká válik. Az illető egyfelől támogatni fog, hogy elérjük a vágyainkat, amikért megállíthatatlanul küzdenünk kell, másfelől segít, hogy kihozzuk magunkból a lehető legtöbbet. A barátunk mellett felfedezhetjük önmagunkat, miközben ő is sokat fog mesélni saját magáról, a tapasztalatairól.

Rák – Földi angyal: A 2017-ben a földi angyal meg fogja tanítani, hogy hogyan találhatjuk meg magunkban a végtelen szeretetet, hogyan kapcsolódhatunk Istenhez, az angyalokhoz és a szentekhez, megmutatja az önzetlenséget, a segítségnyújtást. Amennyiben a szavaink vagy az érintésünk gyógyítóerejű, akkor a földi angyal segít ezt a felszínre hozni.

Oroszlán – Földi tündér: 2017-ben megtanuljuk, hogy hogyan hívjuk elő magunkból a szeretetet, a kedvességet, az odaadást, a türelmet úgy, hogy az ne csak egy napra szóljon. A földi tündér arra is megtanít, hogy pozitívan gondolkodjunk, mindenben meglássuk a szépet és a jót, így önmagunkban is.

Szűz – Gyermek: A sajátunk, de más gyermeke is lehet a spirituális tanítónk 2017-ben. Az ő érzéseik tiszták, hála annak, hogy még nem szennyezte be azt a társadalom és a rossz környezet. Ha a mesterünk mellett kicsit gyerekké válunk, akkor attól vidámabbá válhatunk, pozitívabban gondolkodhatunk, megnőhet a kreativitásunk.talkMérleg – Gyógyító: 2017-ben egy gyógyító lesz a spirituális mesterünk, aki a testet vagy a lelket hozhatja rendbe. Miután minket is meggyógyít, megtanítja, hogy a saját képességeinkhez mérten, hogyan gyógyíthatunk másokat.

Skorpió – Látnok/jós: A 2017-es fejlődésünk célja nem az, hogy kártyából jósoljunk, hanem az, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunk irányítását. Lehet, hogy jóseszközzel vagy spirituális képességgel, de meg fogjuk tanulni azt, hogy észrevegyük a jeleket és értelmezzük azokat.

Nyilas – Anya/apa: Jövőre figyeljünk jobban oda arra, amit a szüleink mesélnek, még akkor is, ha az a századik unalmas anekdotáról van szó, mert az égiek ezen keresztül üzenhetnek nekünk. Az is lehet, hogy egy nehéz helyzetben valamelyik szülőnk mondja meg, hogy merre kellene mennünk.

Bak – Házi kedvenc: Lehet, hogy az állatok nem tudnak beszélni, de nem is kellenek szavak ahhoz, hogy a házi kedvencünk átadja a bölcsességét, útmutatását. Jövőre figyeljünk jobban a házi kedvencünk viselkedésére, mert egy macska is képes nyugalmat, türelmet oktatni, ahogy a kutya az optimizmusból és vidámságból ad értékes leckét, de egy ló akár arra vezethet rá, hogy pozitívak, kitartóak legyünk.

Vízöntő – Kívülálló: 2017-ben egy olyan személy lesz a spirituális mesterünk, aki nem része a mindennapi életünknek, csak időnként felbukkan, talán segít ebben-abban. Ez a kívülálló lehet a szomszéd, a portás, egy bolti eladó, vagy egy virtuális ismerős. Egy-egy mese, élménybeszámoló, nem kért jó tanács is sokat hozzátesz az életünkhöz és a személyiségünk építéséhez.

Halak – Idegenek: 2017-ben nem egy, hanem több spirituális tanítónk lesz, akiket nem ismerünk. A spirituális mesterek jönnek-mennek 2017-ben, tehát nagyon nyitottnak kell lennünk a külvilág felé. Amikor összetalálkozunk egy idegennel, például egy öregasszonnyal a buszon, akkor tudni fogjuk, hogy az illető, aki unalmas mesét kezdett el mondani nekünk, valójában egy bölcs asszony, aki velünk osztotta meg a tudását.

(Forrás: noiportal.hu)