Hunyjuk le a szemünket, képzeljük magunk elé a kedvenc éjszakai jelenetünket, majd válasszuk ki a lenti képről azt, amelyik a legjobban illik az elképzelésünkhöz!éjszaka1. Különleges egyéniség: Különböző nézőpontból vizsgáljuk a dolgokat, és ennek megfelelően cselekszünk. Jellemző ránk, hogy magunk alkotjuk a szabályokat, amelyek szerint elvégezzük a feladatainkat.

A környezetünk csodájára jár a kreativitásunknak, a találékonyságunknak, valamint lenyűgözzük őket azzal, hogy minden problémára megtaláljuk a legjobb megoldást. Jól tudjuk, hogy hogyan kell szórakozni, kikapcsolódni, és még az unalmas dolgokat is képesek vagyunk játékká formálni.

2. Vezető: Az átlagnál boldogabbak vagyunk, amikor megvalósulnak a vágyaink. A földöntúli örömünk teljesen érthető, hiszen mindent megteszünk a sikerért. Emellett különösen elbűvölőek vagyunk, a meggyőzőképességünk pedig garantálja, hogy ne okozzon nehézséget az, hogy másokat magunk mellé állítsunk egy ügy érdekében. Az alkalmazkodás nem esik nehezünkre, de mindig keressük az újabb kihívásokat, hiszen a rutin untan és akadályozza a fejlődésünket.

3. Együttérző: Kedves, szeretetre érdemes emberek vagyunk. Jellemző ránk, hogy magunk elé helyezünk másokat, ezért általában harmonikusak a kapcsolataink. Ahhoz is jól értünk, hogy másokat ösztönözzünk, támogassunk. Nem szokásunk hevesen reagálni, vagy elkapkodott ítéletet mondani.

4. Nyitottság: Békés, örökké álmodozó emberek vagyunk, akiből egyfajta kiegyensúlyozottság, nyugalom árad a környezete felé. Általában még a pillanat heve sem képes kihozni a béketűrésünkből.

Általában először gondolkodunk, csendben szemlélődünk, és minden ítélkezést, részrehajlást mellőzve vizsgáljuk az eseményeket. Soha nem korlátozzuk magunkat arra, amit megtanultunk, megtapasztaltunk. Minden lehetőségre, elméletre, feltevésre kíváncsiak vagyunk.

5. Összeszedettség: Kivételesen határozott személyek vagyunk, akinek a határozottsága már-már makacsságba csap át. A lelkesedésünket nem adjuk fel egykönnyen. Aki legalább egy kicsit ismer, az nyugodt szívvel bízza ránk a komoly, felelősségteljes feladatokat, mert tudja, hogy nem fogunk megállni, ha nehézséggel kerülünk szembe, hanem addig dolgozunk, amíg el nem készülünk a feladattal.

Szentül hiszünk abban, hogy a kemény munka előbb vagy utóbb, de meg fogja hozni az érte járó jutalmat. Az élet nagy dolgaival tisztában vagyunk. A környezetünk mindig kíváncsi a véleményünkre és tanácsunkra.

6. Racionalitás: Hűvös vérmérsékletű, higgadt és célorientált emberek vagyunk. Jellemző ránk, hogy szeretjük előbb összegyűjteni az összes információt, és csak ezeknek az elemzése után cselekszünk.

Az életünk jól szervezett, és még a takarításban is megtaláljuk a szórakozást. Általában mindent alaposan megtervezünk, és valamilyen struktúra szerint cselekszünk. Felelősségteljes személyiségünkkel mindig vezetésre törünk.

A sikereinkért és az emberi kapcsolatainkért keményen megdolgozunk. Az életünkben nagy szerepet tölt be a logika, ugyanis bármit képesek vagyunk logikus érvekkel alátámasztani. Emellett az is jellemző ránk, hogy mindig tudjuk, hogy mit és miért teszünk.

(Forrás: noiportal.hu)