Mire számítson a szülő, akinek most megy iskolába a gyermeke?schoolKos: Lendületes gyermek. Ha valamit a fejébe vesz, akkor véghez fogja vinni a tervét. Ha a szülő megtilt neki valamit, akkor a Kos diák a háta mögött fog érvényt szerezni az akaratának. Ha a szülő megengedő és szeretetteljes, akkor a Kos diák keveset fog az iskola mellé járni, és többet tesz a kötelességei teljesítéséért. Az elsős Kossal különösen türelmesnek kell lenni.

Bika: A Bika diák teljesítményét mindig a saját tempójához kell mérni, a szülőnek pedig ennek megfelelően kell dicsérnie, marasztalnia. Az elsős Bikát sokat kell cirógatni, mert könnyen az inába szállhat a bátorsága.

Ikrek: Bármit képes megtanulni az Ikrek diák, ha azt játékosan, finoman és szóban adják át neki. Az elméje fantasztikus, ezért kevés problémája lesz a tanulással, ám a magatartásán már van mit javítani, mert imád másokkal fecsegni, akár óra alatt is.

Rák: Kislány esetében, arra kell számítani, hogy gyakran elpityeredik, nehezen illeszkedik be a közösségbe. A kisfiúk könnyebben kezdik az iskolás életet. A Rák kisdiák esetében nagyon fontos, hogy ő választhassa ki az iskolatáskáját, segíthessen bekötni a könyveit, füzeteit.

Oroszlán: Könnyen előfordulhat, hogy az osztály hangadója lesz, de az se kizárt, hogy a különc, uralkodói szokásai miatt mindenki céltáblaként fogja kezelni. Az elsős Oroszlánt fontos dicsérni, illetve a legszebb ruháiba indítsa iskolába a szülő, mert ennek a csillagjegynek számít a legtöbbet a külső és a megjelenés.

Szűz: Nagyon lelkiismeretes gyermek. Az első osztályos Szűz egyből tudja, hogy mit nem tud a tanár, és az osztálytársairól is gyorsan kialakítja a véleményét, ezt pedig nem titkolja el előlük. Ha kisfiúról van szó, akkor az első verekedésre is hamar sor kerülhet.kidMérleg: Számára az iskola buli, hiszen rengeteg barátot szerezhet, látványos holmikat vehet fel, begyűjtheti a legjobb illatú radírt, és a „népszerűek” klubjába tartózhat. Hogy az iskolában tanulni kellene? A Mérleg diákot ilyen apróság nem zavarja.

A szülőknek rá kell venniük valahogy, hogy redukálja le a közszereplést, járjon kevesebb szakkörre, és néha a matematikát is tanulja meg. Ha arra kezd panaszkodni, hogy „ez nem igazság”, akkor a szülő nyissa ki a Mérleg nebuló ellenőrző könyvét.

Skorpió: Az általános első éveiben még semmi probléma a Skorpió diákkal, mert szívesen megy suliba, szereti a történelmet, könnyen megtanulja az olvasást, ám a kamaszkorral az áldott jó gyermekből igazi lázadó válik.

Nyilas: A függetlenségét semmi sem befolyásolhatja. Mindent utál, ami kényszerű, rendszerezett, ezért a szülő jól teszi, ha nem szokványos, hanem valamilyen alternatív, az egyén szabadságát jobban tisztelő iskolatípusba íratja.

Bak: A szóbeli feleletekkel lehet problémája a Bak diáknak, mert előfordulhat, hogy nem hajlandó megszólalni az iskolában, vagy a reggel még jól tudott leckét, már nem tudja, vagy meri felidézni az osztályban. Bak gyerek nehezen viseli a változást, tehát az iskolaváltást is rosszul éli meg. Jellemzően csak néhány barátja van, de azokkal hosszú időre szóló barátságot köt.

Vízöntő: Szereti a barátait és a nagy társaságot, emiatt elsősként könnyen megszokja az iskolát. Főleg a különleges tárgyakat kedveli, tehát az olyan tolltartót, ceruzákat, amelyek csak neki van, senki másnak. Okos, jó eszű, ezért a tanulással nem lesz problémája. Ha nem tud beállni a sorba, akkor gondjai lehetnek a tanárokkal.

Halak: A szülő jól teszi, ha alaposan utánanéz, hogy milyen iskolába íratja be a Halak gyermekét, mert könnyen befolyásolható. Nagy segítség, ha a szülő a Halak diákkal egyeztetve válogatja össze, hogy milyen szakkörökre járjon. Ezzel elérhetik, hogy olyan társaságba járjon a gyermek, amely szilárd erkölcsi tartást ad.

(Forrás: harmonet.hu)