A csillagjegyekből kiderül, hogy mire számíthatunk a párunk anyukájától.motherinlawKos: Nyitott, fiatalos nő, akivel mindenről lehet beszélgetni. Ha egy Kos az anyósunk, akkor inkább haverként viselkedik velünk, de azt azért szereti, ha látványosan tiszteletteljesen, udvariasan szólunk hozzá, ám ezt ne vigyük túlzásba, mert a nyalizást utálja! Jellemző rá, hogy gondolkodás nélkül kritizál.

Bika: Nem lesz könnyű megfelelnünk neki. A Bika anyós igazi mintaanyuka, toleráns, kedves, sok mindent meg lehet vele beszélni, ám a fő szokásain nem tud változtatni. Utálja a hazugságot és a hidegháborút, de azt szereti, ha mindent megbeszélhet az érintettel, egy idő után pedig még azt is belátja, hogy tévedett, ha ő volt a hibás.

Ikrek: Általában szélsőséges anyós, aki főnyereményként vagy a legrosszabb választásként könyvel el. Az Ikrek anyós természetesen a legjobbat szeretné a gyerekének, akinek a nevében is hatalmasak az igényei. Gyengéje a társaság, tehát szeretni fog, ha sokat foglalkozunk, beszélgetünk vele.

Rák: Eleinte elfogadja a gyermeke választását, de úgy kezd egyre inkább kiborulni, ahogy látja, hogy egyre kevesebb szerephez jut a csemetéje életében, mint anya. Ebből konfliktus, belháború robbanhat ki, amit muszáj jól kezelnünk, mert egyébként a Rák anyós nagyon jó anya és nagymama lesz. Jó pontot azzal gyűjthetünk nála, ha néha látványosan segítséget, szakértelmi tudást kérünk tőle.

Oroszlán: Rettentő nehezen fogadja el az „idegent”, akit a gyereke hazavitt a meghitt életükbe. Fontos, hogy nagyon óvatosan, megértően, türelmesen viselkedjünk az Oroszlán anyóssal, mert szörnyű háború robbanhat ki, ha elszakad nála a cérna. Ha ügyesen taktikázunk, illetve éreztetjük, hogy nem jelentünk fenyegetést, akkor kordában tarthatjuk

Szűz: Általában szeretetre méltó anyós, ám hajlamos a túlzásba vitt aggodalmaskodásra. Ha Szűz anyóst fogtunk ki, akkor várhatóan nem lesz nyílt összetűzésünk bele, de arra számítsunk, hogy nagyon makacs, nehezen fogadja el az újdonságot. Ha szeretnénk jó viszonyt az anyósunkkal, akkor nyugodt stílusban beszélgessünk vele.

Mérleg: Nagyon jól kijön az emberekkel, könnyen barátkozik, és azt tartja a legfontosabbnak, hogy a gyerekét boldoggá tegyék, meglegyen a családi harmónia. Szeret tanácsot adni, amik egyébként tényleg jó tippek, mégsem szól bele a fiatalok életébe. Emellett szívesen tölti be a békítő szerepét, de tudja, ha olyan dolgokról van szó, ami nem tartózik rá. Ne mellőzzük, mert szereti a társaságot, ha kicsit felnéznek rá, éreztetik vele, hogy fontos.

Skorpió: Imád irányítani, és kiemelkedő szerepet betölteni a család életében. Szereti, ha minden az elképzelései szerint alakul, a körülötte lévők pedig pontosan azt teszik, amit elvár tőlük. Ha valami problémánk adódik, akkor gondolkodás nélkül kihúz a bajból.

Nyilas: Békeszerető teremtés, tehát nem szereti a nyílt konfliktust, úgyhogy mindig hajlandó a kompromisszumra, ráadásul könnyen alkalmazkodik az új helyzetekhez. Csak azzal tehetjük tönkre a harmonikus kapcsolatot, ha a háta mögött mondunk róla valamit.

Bak: Nagyon fontos a számára a hagyomány, emiatt nagyon nehezen fogadja el a változást. Úgy érezhetjük, hogy makacs, begyöpösödött anyósunk van, pedig csak szeretné egyben tartani a már működő dolgokat. Nagyon mélyen szeret, de ezt ritkán mutatja ki.

Vízöntő: Igazán kellemes, barátságos ember, akivel könnyű megtalálni a közös hangot. Mivel utálja, ha beleszólnak az életébe, korlátozzák a szabadságát, ezért nem tesz ilyesmit másokkal. Lehet, hogy eleinte hűvösnek, távolságtartónak tűnik, ám nagyon jó barát lesz, ha megkedvel. A Vízöntő anyós szereti a közös programokat.

Halak: Talán a legtürelmesebb, legszeretetreméltóbb, legidillibb anyós, akink csak lehet. Egyedül azzal idegesíthet, ha az elképzelt világát próbálja megvalósítani, és már látja maga előtt az álomesküvőt, udvaron rohangáló unokákat. Szeressük, figyeljünk rá, mert a lelkét is kiteszi a családjáért.

(Forrás: noiportal.hu)