Az alábbi képről válasszuk ki, hogy hol lennénk most a legszívesebben!tesztAz élet tele van feladatokkal, hiszen rendíthetetlenül dolgozunk az álmaink megvalósításán, miközben teljesítsük a családunk elvárásait, a főnökünk által kiadott munkát, de a barátoknak is próbálunk nem csalódást okozni, ha pedig még párkapcsolatunk is van, akkor az is igényli a mindennapos törődést.

Munkával tehát el vagyunk látva bőven, ám még az univerzum sem kímél minket, hiszen a spirituális feladatunk teljesítését se hanyagolhatjuk el. Amennyiben még nem tudjuk, hogy mi ez a tennivaló, akkor a fenti képről válasszuk ki, hogy hol lennénk most a legszívesebben, majd olvassuk el a hozzátartozó leírást!

1: Eljött az érzelmi gyógyulás ideje. Ne féljünk a régi sebektől, és attól se, hogy a felszínre bukkannak a megoldatlan érzelmek, hiszen a gyógyulás gyakran fájdalommal párosul. Amennyiben sikerül feldolgoznunk a régi ügyeket, akkor minden sokkal jobb lesz.

2: Ideje szembenézzünk a félelmeinkkel! Tegyük meg azokat a lépéseket, amelyek segítenek jobbá tenni az életünket! Habár hajlamosak vagyunk a halogatásra, most mégis kapjuk össze magunkat, mert a pozitív szemlélettel minden út sokkal könnyebb!

3: Koncentráljunk a természet hangjaira, illatára! Éljük meg, élvezzük ki, ahogy megnő az erőnk! Ha így teszünk, akkor úgy érezhetjük, mintha kicseréltek volna. Találjuk meg az egészséges egyensúlyt a munka, család és személyes feladatok között. A kreativitásunkat mindenképpen használjuk ki!

4: Ha eddig nem meditáltunk, illetve nem foglalkoztunk a feltöltődéssel, akkor eljött ennek az ideje, mert békére, nyugalomra van szükségünk. Hallgassunk a szívünkre, a megérzéseinkre, mert akkor mindig jó irányba haladhatunk, a szellemünk, lelkünk erősebb lehet, a külvilággal pedig tartósabb kapcsolatot alakíthatunk ki. Ha a belső hangunk súg valamit, akkor hallgassunk rá, mert helyes irányba vezet.

5: Valami új dolog veszi kezdetét az életünkben. Ennek az eredménye egyfajta gazdagság, beteljesülés, megvalósulás lehet. Mindez azonban csak akkor következhet be, ha szüneteltetünk mindent, ami lopja az energiánkat, vagy nyugtalanít. Ideje, hogy legyen fontossági sorrendünk, mert ellenkező esetben az egészségünkkel játszunk. Azt se felejtsük el, hogy soha nem szégyen a segítségkérés!

6: A lelkünknek szüksége van arra, hogy több időt fordítsunk önmagunkra, hogy elmélkedhessünk, alkothassunk. A feladatunk az, hogy megtanuljunk szeretetet adni, viszonozni, illetve azt is el kell sajátítanunk, hogy kimutassuk az érzelmeinket.

7: Eljött az ideje, hogy tegyünk valamit, amivel jobbá tehetjük az életünket, hiszen az erőnk és az energiánk megvan ehhez, tehát csak bátorságra van szükségünk. Gondoljuk át, hogy mire van a leginkább szükségünk, mire vágyunk leginkább! Lehet ez egészség, szerelem, új munka, költözés, jólét vagy nyaralás, ám most nem csupán az elmélkedésről van szó, hanem arról az érzésről is, ami a megtapasztalással együtt jár.

8: Néha kifejezetten jót tenne, ha letérnénk a kitaposott ösvényről, és felfedeznénk egy teljesen új utat. Ne aggódjunk amiatt, hogy mi lesz a következő lépés, hiszen ez az a hozzáállás az, ami visszatart, ami nem hagyja, hogy kibontakozzon a kreativitásunk. Ha szabadon sodródunk az árral, akkor olyan élményekben lehet részünk, amelyekre álmunkban se gondoltunk volna.

(Forrás: noiportal.hu)