A csillagjegyünkből kiderül, hogy melyik házi kedvenc tulajdonságai dominálnak bennünk.dog2Kos: Macskalelkünk van, hiszen jellemző ránk, hogy a saját fejünk után megyünk, azt csináljuk, amit akarunk, és senki sem mondhatja meg, hogy mikor, mit tegyünk. Nagyon rosszul tűrjük, ha dirigálni akarnak nekünk, esetleg szabályok közé szorítanának.

Bika: Kutyalelkünk van, mert számunkra mindig az a legfontosabb, hogy másokat, elsősorban a szeretteinket, boldoggá tegyük. Ennek érdekében örökösen keressük azokat a lehetőségeket, amelyek kiaknázásával a kedvére tehetünk valakinek, amivel elérjük, hogy mások elfogadjanak, szeressenek.

Ikrek: Bennünk mindkét állatból akad bőven, ám mégis a macska a dominánsabb a személyiségünkben, hiszen imádjuk azt tenni, amit akarunk, és képtelenek vagyunk elviselni a korlátozás bármiféle módját. A kutyalélek abban mutatkozik meg, hogy amikor szeretünk valakit, akkor hűségesen szolgáljuk, illetve szeretnénk, ha mások is észre vennék, hogy milyen okosak vagyunk.

Rák: Kutyalelkünk van, hiszen a család, a szeretteink szolgálata a legfontosabb a számunkra, ezért jól láthatóan dolgozunk azon, hogy a lelkünket is kitegyük értük. Kérhetnek tőlünk bármit, mert mindent megteszünk értük, amire képesek vagyunk.

Oroszlán: Macskalelkünk van. Imádjuk, ha a gazdánk tejben-vajban füröszt, ajándékokkal halmoz el, törődik velünk. A figyelmet is szeretjük, hiszen fontos, hogy minden rólunk szóljon.

Szűz: Kutyalelkünk van. Ha valaki mellett elkötelezzük magunkat, akkor fixen kitartunk. Emellett rendkívül szorgalmas, dolgos emberek vagyunk, ami szintén a kutyákra jellemző, ám minden más területen macskára hasonlítunk, hiszen szeretjük azt tenni, amihez kedvünk van, és ebbe senki se szólhat bele.BlackCat3Mérleg: Kutyalélek lakózik bennünk. Számunkra nagyon fontos, hogy másokat boldognak, elégedettnek lássunk. Ha kell, akkor fáradhatatlanul megdolgozunk azért, hogy ez a vágyunk teljesüljön. Néhány macskára utaló tulajdonságunk is van, hiszen olykor szeretnénk kicsit elrejtőzni a feladatok, kötelességek elől, illetve vágyunk a szabadságra, kalandokra.

Skorpió: Macskalelkünk van. Nagyon jól tudjuk, hogy milyen képességeink vannak, így azt is, hogy némi dorombolással, hatalmas gombszemekkel bárkit az ujjunk köré tudunk csavarni. Esetünkben nem kérdés, hogy mindig elérjük azt, amit akarunk.

Nyilas: Habár a hatalmas szabadságvágyunk macskára utal, mégis minden más tekintetben kutyalelkünk van. A céljainkért elszántan, kitartóan küzdünk, és szívesen fejlesztjük a képességeinket, ha az kell ahhoz, hogy még jobbak legyünk.

Bak: Kutyalelkünk van, hiszen legendás a hűségünk. A családunk nagyon fontos a számunkra, ezért próbálunk mindent megtenni azért, hogy boldogok legyenek. Bátor, okos és elővigyázatos emberként nem szoktunk kockáztatni, hanem inkább a biztosra megyünk.

Vízöntő: Macskalélekre utal az öntörvényű viselkedésünk. Mindig azt tesszük, amihez éppen kedvet érzünk, a kötelező, komoly dolgokat pedig utáljuk. Általában a szabadság, függetlenség jellemző ránk, hiszen szeretünk oda menni, ahova akarunk.

Halak: Macskalelkünk van. Imádjuk végiglustálkodni az egész napot, hiszen álmunkban ott lehetünk, ahol senki sem akar korlátozni. A valóéletben azonban sikerül beidomítani, hiszen öles macskák vagyunk, aki imádja, ha a szeretik és szerethet.

(Forrás: noiportal.hu)