A csillagjegyünkből kiderül, hogy érvényesítjük-e az akaratunkat, vagy engedjük, hogy mások felhasználjanak a céljaikhoz?horosKos: Tüzes természetünknek köszönhetjük, hogy vadászok vagyunk. Jellemző ránk a kitartás, határozottság, elszántság, amivel eljutunk a zsákmányig, ami lehet állás, pozíció, tárgy, személy. A hódításnál mesterien, félreérthetetlen nyíltsággal cserkésszük be az áldozatot, aki egy életre lekötelez, ha hajlandó fejlődni, és néha megüti a vadász szintet.

Bika: Jólelkű, mindenkivel kedves, barátságos, de kissé naiv személyiségként mindenki zsákmányává válhatunk, hiszen szeretünk mások kedvében járni, illetve örülünk, ha boldoggá tehetünk másokat, akik elfogadnak. A párkapcsolatokban is ugyanilyen bátortalan teremtések vagyunk. Hajlamosak vagyunk önként besétálni a vadász csapdájába, mert nem hisszük el, hogy léteznek gonosz emberek.

Ikrek: Egyszerre vagyunk vadak és vadászok. A karrierünk tekintetében egyértelműen vadászként viselkedünk. Jellemző ránk, hogy addig megyünk előre, amíg meg nem szerezzük azt, amire szükségünk van. Párkapcsolat esetén cselesen, fondorlatosan, intenzíven hódítunk. Ha nem megy jól a sorunk, akkor szeretünk áldozatot játszani.

Rák: A szerelemben képesek vagyunk erőteljesen, intenzíven, ravaszul viselkedni, mégis tipikus zsákmánynak számítunk, mert az élet minden más területén a sorsra bízzuk magunkat. Mivel nagyon barátságos, jószívű, kedves teremtések vagyunk, ezért akadnak, akik visszaélnek az adottságainkkal. Ha rájövünk, hogy zsákmánynak használtak, akkor megjegyezzük a tettest, és szűrni kezdjük az ismerőseinket.

Oroszlán: Igazi vadászként imádjuk a kihívásokat, harcokat. Számunkra a küzdelem az a terület, amiben megmutathatjuk a vadász tehetségünket, a kiváló üzleti, stratégiai érzékünket, ráadásul imádjuk a győzelem ízét. Szeretünk vadászni a lehetőségek, állások, és szerelmi partnerek között. Ha egy-egy hajsza során megsérülünk, akkor azt nem mutatjuk ki.

Szűz: Csendes vadászok vagyunk, mert csak akkor vetjük be a képességeinket, ha nincs békés, diplomatikus megoldás. Ha valamit nagyon szeretnénk megszerezni, akkor azt láthatatlanul, logikával, stratégiával cserkésszük be.

Mérleg: Szinte mindig sikerül megúsznunk az áldozat szerepét, köszönhetően az óvatos, megfontolt természetünknek, és az éles eszünknek, ami segít, hogy azonnal átlássunk a szitán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy vadászok lennénk, bár megvan ehhez a szükséges képességünk. Nagyon könnyen megtaláljuk az emberek gyenge pontját, vágyait, amiket felhasználhatunk a vadászatban.horosSkorpió: Igazi vadász hírében állunk, aki hajlamos a sportszerűtlen harcra, és akár félelmetes fegyvert is bevetünk a céljaink elérésének érdekében. Rettenthetetlen, kitartó, rátermett emberként a végletekig elmerészkedünk. A párkapcsolatok terén levadásszuk a partnerünket, majd elvárjuk tőle, hogy tartson meg, ha képes rá.

Nyilas: Imádjuk a kihívásokat és azt, ha van miért küzdenünk, tehát vadászok vagyunk, ráadásul a sportszerű fajta. Nagyon szeretjük az újdonságokat, ezért fáradhatatlanul keressük a lehetőségeket, hogy teszteljük az olyan képességeinket, mint a bizalomkeltés, kapcsolatteremtés, kreativitás, ambíció.

Bak: Nem vagyunk se vadak, se vadászok, mert a békés utat választjuk, illetve annyira óvatosak vagyunk, hogy nem esünk bele más csapdájába. A szerelemben jobban szeretjük, ha csak válogatnunk kell a kérők között, de nem kell őket keresnünk.

Vízöntő: Vadászként szeretjük az újdonságokat, ráadásul minden lehetőséget kihasználunk, ha azzal bizonyíthatjuk magunknak és a világnak, hogy milyen erős, leleményes, kreatív emberekké válunk, ha meg akarunk szerezni valamit. Olykor vadászból zsákmánnyá változunk, mert nagyon jóságosan, kedvesen, megértően fordulunk mások felé, akik ezt kihasználhatják.

Halak: Áldozattá tesz az idilli, álomszerű életünk, mert szokásunk, hogy istenre, a sorsra bízzuk magunkat. Békés, nyugodt természetünk nem engedi meg, hogy harcoljunk, ráadásul a stresszt is kerüljük, ezért nem fektetünk energiát a bizonytalanba.

(Forrás: noiportal.hu)