Fohászkodjunk az angyalokhoz, ha szeretnénk kérni valamit.angelHa egészséget, sikert, anyagi biztonságot, szerelmet, családi áldást szeretnénk kérni, akkor Szenteste küldjünk egy imát az angyalok felé, mert a fohász ilyenkor a legerősebb. Fontos, hogy az ima után mindig mondjunk köszönetet az angyaloknak!

Ima, az önbeteljesítésért: Ha szeretnénk végre beteljesíteni a sorsunkat, akkor az alábbi imával kérhetünk segítséget.

„Mihály, Gábriel, Rafael és Uriel, hallgassatok ma meg! Kérlek benneteket, a négy legfőbb arkangyalt, hogy segítsetek hozzá ahhoz, hogy végre megtaláljam az utamat. Hadd teljesítsem be végre sorsomat, hadd legyek végre az, akinek lennem kell. Vezessetek a rögös úton, küldjétek felém a jeleket, hogy megismerjem magamat és beteljesítsem sorsomat. Adjatok elég fényt, ami után mehetek, küldjetek nekem mestert vagy segítséget, aki, vagy ami, a célba vezet. Amint végre megtalálom önmagamat, tudom, hogy az Univerzum szolgálatába állhatok.
Ámen.”

Ima a következő évért: Ha jövőre egészségesebbek szeretnénk lenni, vagy szerelemre vágyunk, esetleg a munkában lennénk sikeresebbek, akkor mondjuk el a következő fohászt.

„Drága angyalok, halljátok imámat! Eltelt az év és mindjárt itt a következő, járuljatok hozzá kérlek életem minden napjához. Hozzon nekem a következő év (itt mondjuk el azt, amire vágyunk). Szeretnék végre révbe érni, szeretném beteljesíteni a sorsomat, segítsetek ezen az úton azzal, hogy teljesítitek szívem leghőbb vágyát a következő évben! Csak akkor tudok jó szolgátok lenni, ha ez a vágyam végre beteljesül.
Legyetek áldottak!”christmas-wallpaper-preview-8Ima a családért: Ha szeretnénk, hogy az angyalok megáldják a családunkat, akkor Szenteste mondjuk el az alábbi fohászt.

„Szeretett angyalaim, akik ma a Mennyekben ünnepeltek, körbe veszítek Jézus urunk trónját, arra kérlek benneteket, hogy áldjátok meg családomat. A Mennyei család, Jézus, Mária és József legyenek tanúim, hogy én is csak arra vágyom, hogy családomat békében, boldogságban és egészségben tudhassam. Adjatok nekik mindebből mától kezdve egészen a következő karácsonyig és mindörökké, hogy nekem sose keljen aggódnom értük, mert ti mindent megtesztek értük, mintha csak saját gyermekeitek volnának.
Legyen áldott a nevetek!”

Ima a gyógyulásért: A saját, és más egészsége érdekében is szólhatunk az angyalokhoz Szenteste.

„Édes Rafael arkangyal, látod a szívemet, és tudod, hogy X-ért (az adott személy, vagy önmagunk) esedezik, aki X-ben (a betegség megnevezése) szenved. Kérlek légy oly jó, hogy ma Jézussal karon öltve meggyógyítod őt ezen a varázslatos éjjelen, hogy holnap új emberként születhessen ujjá. Kérlek, tegyetek csodát, hadd szűnjön meg X fájdalma, hadd legyen túl ezen a betegségen, hogy hamarosan ne lehessen több, mint egy rossz emlék az életében.
Ámen.”

Ima a jósálmokért: Ha bepillantanánk a jövőbe, akkor mondjuk el a következő fohászt.

„Eljött az este. Nyugovóra térek. Szenteste van, mindenki szeretetben, örömben és békességben megpihen. Kedves angyalaim, legyetek olyan jók, hogy ma megmutatjátok jövőmet, vagy azt, amit tudnom kell, és jósálmokat bocsátotok a szememre. Kérlek, küldjetek tiszta és egyértelmű álmokat, hogy Karácsony napján megvilágosodva ébredhessek.”

(Forrás: noiportal.hu)