A megérzésekkel foglalkozott Dr. Daryl J. Bem.timeA tudósokat és az átlagembereket is régóta foglalkoztatja az a kérdés, hogy vajon hogyan hatna a jelenünkre, ha sejtenénk, hogy mi várható a jövőben. Vajon valamit másképpen csinálnánk, vagy elfogadnánk, hogy semmin sem tudunk változtatni, mert minden úgy fog történni, ahogy egy magasabb erő elrendelte?

Dr. Daryl Bem a megérzéseket vizsgálta a kísérleteiben, amelyeknek eredményéből cikket írt. A szakember kilenc olyan kutatást végzett, amelyek bebizonyították, hogy a jövő hatással van a jelen érzékelésre.

Bem ezer egyetemistát vizsgált meg. A hallgatóknak először szavakat kellett kategorizálniuk, majd meg kellett ezeket jegyezniük. Bem bebizonyította, hogy az alanyok sokkal könnyebben hívták elő azokat a szavakat a jelenben, amelyeket memorizáltak.

Több kritikus úgy véli, hogy Bem vizsgálata nem bizonyítja a misztikus energiák létezését, és főleg nem támasztja alá, hogy létezik valamiféle paranormális dolog a világon. Az viszont nincs kizárva, hogy Bem letapogatta az agy egyik eddig nem ismert területét.

Némelyik kutatás eredménye szerint az emberi tudat tárolható lehet kvantum mikrotubullusokban, amelyek az univerzumban lelhetők fel. Ez egyfajta óriási számítógép lenne.

Ez az elképzelés már egyáltalán nem megvalósíthatatlan, hiszen a Globális Tudat Projekt azért jött létre, hogy összegyűjtse a világot alkotó, teljesen véletlen korrelációkat. Ez a próbálkozás már évtizedek óta létezik.

(Forrás: bizzarium.com)