Sean és Anne Ryan nem tud elköltözni a véres múltú várból.castleAz 1250-es évek környékén építették az írországi Leap-kastélyt, amiben az első szörnyűség 1532-ben történt, amikor meghalt Mulroney O’Carroll. Az elhunyt rokonai mind maguknak akarta a vezető pozíciót, ezért bármire képesek voltak, de a legmesszebb „Félszemű” Teige O’Carroll ment, aki halálra késelte az éppen misét tartó bátyját.

Thaddeust az oltára borulva haldoklott, de még annyi ereje volt, hogy elátkozza az öccsét, akinek megígérte, hogy örökké kísérteni fogja őt és a kastélyt. A gyilkosság óta eltelt időben, a Véres Kápolnaként emlegetett terem ablakában rendszeresen megjelenik egy rejtélyes lidércfény, ami emlékeztet a történtekre.

1922-ben kiderült, hogy a család lelkén több szárad egy pap meggyilkolásánál, ugyanis akkor a kápolnateremben dolgozó munkások felfedeztek egy csapóajtót, ami levitt a várbörtön egyik részébe, ahol három szekérnyi emberi maradványt találtak.

Később kiderült, hogy az O’Carroll család úgy tüntette el a nekik nem tetsző embereket, hogy a csapóajtóhoz csalták azokat, majd hagyták, hogy az áldozatok lezuhanjanak, egyenesen a karókra. Amióta feltárták a termet, azóta a helyiek azt állítják, hogy többször is láttak négykézláb kúszó szellemeket, akiknek lyukak tátongtak a testükön.

A kastély az 1600-as években a Darby család kezébe került. A klán egyik tagja állítólag kincset rejtett el valahol a kastélyban, majd megölte azt a két szolgálót, akik erről tudtak. Ennél ijesztőbb volt az, amikor az 1800-as években Mildred Darby a barátaival asztalt táncoltatott.

A szeánsz során megjelent egy púpos, rothadó hús- és kénszagtól bűzlő szellem, aki Elemental névre hallgatott, és kijelentette, hogy a kastély az övé. Az emberek ez után évtizedekig éltek rettegésben. Sokan széttépett állatokról beszéltek, valamint arról, hogy Elemental üldözi őket.

1991-ben a kastélyt Sean és Anne Ryan vette meg, és azonnal nekiláttak a felújításnak. Az első baleset akkor történt, amikor Sean a magas kőfal tetejét javítgatta. A létra, amin a férfi állt, hirtelen dőlni kezdett, mintha valaki meglökte volna. Sean 6 métert zuhant, és több csontját eltörte.

Később Sean a pincébe indult, amikor egy rekedt, sikoltáshoz hasonló hang lepte meg. A férfi ennek hatására majdnem legurult a lépcsőn, de sikerült megkapaszkodnia. Sean és Anne folyamatosan észlelnek furcsa, megmagyarázhatatlan, ijesztő eseményeket, valamint árnyalakokat látnak, de ennek ellenére nem költöznek el, mert úgy érzik, hogy valami a kastélyhoz köti őket.

(Forrás: noiportal.hu)