Válasszuk ki a ránk leginkább jellemző szócsoportot, hogy megtudjuk, milyen idős a lelkünk!reinA lélekvándorlás lényege az, hogy egyre többet tanuljunk és bölcsebbé váljunk. Az emberek lelke azonban nem egyforma idős. Élnek közöttünk olyanok, akiknek ez csak az első életük, míg másoknak már az ötödik.

Ha szeretnénk kideríteni, hogy a mi lelkünk a fejlődése melyik szakasznál jár, akkor válasszuk ki a ránk leginkább jellemző szócsoportot, majd olvassuk el a jellemzést!

Elővigyázatos, gyermeteg, játékos.
Kíváncsi, fegyelmezett, tanulni vágyó.
Ambiciózus, szabad, önkifejező.
Érzékeny, diplomatikus, együttműködő.
Filozófus, emberséges, nyugodt

Elővigyázatos – Gyermeteg – Játékos: Az első életünket éljük, tehát még csecsemő lelkünk van. Most az a feladatunk, hogy megértsük a létezést és az életet. Esetünkben fontos szerepet tölt be a család, amitől segítséget, tudást, támogatást kapunk.

Ebben az életünkben az a célunk, hogy a lehető legtöbb tudást összegyűjtsük arról, hogy mi az élet értelme, valamint mi vár a halál után. Az életünk arról szól, hogy tapasztalatot szerezzünk, és azt elraktározzuk.

Kíváncsi – Fegyelmezett – Tanulni vágyó: A lelkünk a fejlődés második szakaszába lépett, tehát még gyermek. Ezt abból vehetjük észre, hogy energikus jellemünk mellett, szomjazunk a tudásra, és szinte soha nem fáradunk el.

Ebben az életünkben tapasztalatokat kell szereznünk azért, hogy jobb döntéseket hozzunk a következő szakaszban. Emellett kapcsolatokat kell építenünk, és sokat kell tanulnunk. Amennyiben most sikertelennek érezzük magunkat, akkor az azért van, mert még sok olyan dolog van a világon, amivel kapcsolatban tanácstalanok vagyunk. Ebben az életünkben fontos, hogy tanuljunk a hibáinkból, valamint gyarapítsuk a tudásunkat.

Ambiciózus – Szabad – Önkifejező: A lelkünk a harmadik szintre lépett, ami azt jelenti, hogy úgy érezzük, hogy mindenkinél jobban tudunk mindent, ezért égünk a tettvágytól. Most már elég magabiztosak vagyunk ahhoz, hogy az élet több területén is kipróbáljuk magunkat.

Ebben az életünkben jó esélye van annak, hogy a szakmánkban mi lehetünk a legjobbak, ám a magánélet itt a háttérbe szorul, mert most saját magunkat tartjuk a legfontosabbnak. Ügyeljünk arra, hogy a szókimondásunkkal ne sértsünk meg másokat!

Érzékeny – Diplomatikus – Együttműködő: Felnőtt lélekről beszélünk a negyedik szakaszban, melyben hiába szeretnénk aktívan élni, már érezzük, hogy gyengülünk. Ebben az életben az a feladatunk, hogy megtaláljuk a harmóniát, és megértsük azt a sok tudást, amit a korábbi szakaszokban összegyűjtöttünk.

Emellett nagyon nagy az igazságérzetünk, amit arra használunk, hogy védjük és támogassuk a gyengéket. Néha még foglalkoztat minket, hogy mások mit gondolnak rólunk, de azt nem hagyjuk, hogy a félelem megbénítson minket.

Filozófus – Emberséges – Nyugodt: Az ötödik szinten már öreg lélekről beszélünk. Ebben az életünkben már az foglalkoztat minket, hogy spirituálisan kiteljesedjünk. Ez az oka annak is, hogy sokat filozofálunk.

A többi ember felé békét és nyugalmat sugárzunk, ezért a környezetünkből sokan keresik a társaságunkat. Mivel mi megfontoltan és bölcsen válaszolunk a kérdésekre, ezért sokan fordulnak hozzánk tanácsért. Az ötödik szakaszban már pontosan tudjuk, hogy merre visz az utunk, és az sem kérdéses a számunkra, hogy az életben a szeretet a legfontosabb dolog.

(Forrás: noiportal.hu)