Izlandon a lakosság fele hisz a tündérekben és a manókban, ezt pedig az úttervezők tiszteletben tartják.
A hit hegyeket mozgat meg, vagyis a jelenhelyzetben otthagyja a hegyet, ahol van, ugyanis Izlandon az úttervezők kénytelenek voltak módosítani az új vasútvonalat, mert az egy olyan sziklán vezetett volna keresztül, amelyben állítólag manók élnek.

Erre a helyiek hívták fel a tervezők figyelmét. Pethur Mathiasson, az izlandi úthálózatért felelős bizottság elnöke leszögezte, hogy nem azért változtatták meg az útvonalat, mert ők hisznek a természetfeletti lények létezésében, hanem azért, mert tiszteletben tartják, hogy az emberek létezőnek fogadják el a manókat.

Izlandon egyébként egyáltalán nem ritkaság, hogy valaki ilyesmiben hisz, hiszen a lakosság 50 százaléka véli úgy, hogy a manók léteznek. Ezeknek a lényeknek a helyi neve a Huldofolk, akik rejtélyes, általában békés, lények, amik az erdők mélyén, sziklákban élnek. A néphit szerint, ahogy minden teremtmény, úgy a manók is csak addig kedvesek, amíg valaki nem fenyegeti az otthonukat.

A történet további érdekessége, hogy valami lehet, hogy tényleg van a sziklában, mert a helyiek elmondták, hogy több munkás balesetet szenvedett, és gépek mentek tönkre, tehát biztos, hogy a manók próbálták megvédeni a sziklájukat, amiben templom vagy szentély lehet.

(Forrás: neon.hu)