Minden, amit tudnunk kell a mai napról.
Lassan elkezdhetünk készülődni az esti Halloween bulira, ám még mielőtt felvennénk a jelmezünket, és elkészítenénk az arcfestésünket, ismerkedjünk meg néhány ténnyel, ami az ünnephez kapcsolódik!

Kosztümök: A keltáktól származik az a tradíció, amely szerint bárminek beöltözhetünk Halloweenkor. Ennek Samhain idején azért volt jelentősége, mert ilyenkor a holtak köztünk járnak, tehát el kell vegyülnünk, hogy a gonosz lelkek ne vegyenek észre.

Az ördög gúnyolása: A keresztényeket felzaklatja a Halloween, mert úgy vélik, hogy az ördög ellenség, ezért bizarr felvenni az ő ruháját. Halloween történetéből azonban kiderül, hogy régen az emberek hittek az ördögben, és abban, hogy a legjobb fegyver ellene az, ha a büszkeségét támadják, ezért elkezdték kigúnyolni őt azzal, hogy felvették a ruháját.

Cukorkagyűjtés: A gyerekek „csokit vagy csalunk” (trick-or-treat) szokásának eredetét homály fedi, bár rengeteg kultúrában ismert ugyanez. Némelyik vélemény szerint a régi kelta időkben gyökerezik a szokás eredete, mert akkor az özvegyek és az árvák könyörögtek élelemért, amit télre akartak eltenni. Maga a „trick-or-treat” kifejezés valószínűleg a 20. századi ír bevándorlóktól terjedt el.

Salem: A világ Halloween fővárosában található a legtöbb dekoráció, rémisztő jelmez, és kísérteties látványosság. Halloween napján a legkülönlegesebb élményt Salem nyújtja, mert az utca tömve van kosztümös emberekkel, és életre kell a város boszorkányos múltja.

A holtak napja: Sokan hiszik azt, hogy a holtak napja a Halloween mexikói megfelelője, mert ezen a napon ők is a halállal és a félelmetes kosztümökkel foglalkoznak, ám a mexikóiak más szemszögből közelítik meg a témát.

A Halloween megünneplése a haláltól és a lélektől való félelmet jelenti, míg a holtak napja inkább ünnepli és magasztalja a halált. A mexikóiak úgy hiszik, hogy ezen a napon visszatérnek a holtak lelkei a földre, ezt pedig meg kell ünnepelni. Ezen az éjjelen sok családtag a temetőben tölti az estét.

Babonák: Képzeljük el, hogy Halloween éjjelén egyedül sétálunk a kihalt utcán, amikor léptek moraját halljuk. Tudjuk, hogy nem szabad megfordulnunk, mert a halál követ minket ezen az éjjelen. Ha pedig mégis szembenézünk a halállal, akkor végünk.

Egy másik babona arról szól, hogy fogjunk az egyik kezünkben egy gyertyát, a másikban egy tükröt, és hátrálva menjünk le a lépcsőn, mert így megláthatjuk a jövendőbelinket. Nagy az esélye azonban annak, hogy a kórházban kötünk ki, ha ezt kipróbáljuk, de persze egy egészségügyi dolgozó is lehet az igaz szerelmünk.

Kísértetjárta házak: Halloween környékén megnő a kísértetjárta házak népszerűsége, mert azokban biztos, hogy megijedünk még akkor is, ha tudjuk, hogy csak megrendezett riogatásról van szó. Egyszer egy lány annyira megijedt egy ilyen helyen, hogy kómába esett.

Realisztikus dekorációk: Olyan valósághűek a dekorációk, hogy olykor előfordul az USA-ban, hogy az emberek azt hiszik, csak egy bábot látnak, pedig valójában igazi hullára bukkantak. Ez történt néhány éve is, amikor egy férfi látott egy fáról lógó testet. A szomszédság később sokkot kapott, mert kiderült, hogy igazi volt a holttest.

(Forrás: bizzariummagazin)