Az Eljövő Király, a Bűn embere, vagy a Szörny, egy új világrendet fog kialakítani, amiben nem lesz köszönet.
A Biblia egy olyan régi könyv, amelyet képtelenség megérteni, hiszen olyan stílusban íródott, hogy abba rengeteg mindent bele lehet magyarázni. A hívők hisznek a leírtakban, míg a szkeptikusak mindenbe bele tudnak kötni, és más irányból magyarázzák a leírtak.

Annyiban viszont mind egyetértünk, hogy a Biblia szerint, ki volt az első emberpár, miről szól a Jelenések Könyve, melyek a főbűnök, ki volt Krisztus, Júdás, Káin és Ábel, hiszen ezeket a történeteket meg kellett tanulnunk az általános iskolában.

A Bibliában azonban van még egy híres történet, ami a Bűn emberéről, a Szörnyről, vagy az Eljövő Királyról szól, hiszen a Biblia így nevezi azt a személyt, akit mi Antikrisztusnak hívunk. A Bibliában az áll, hogy ez az illető lesz az, aki új világrendet alakít ki a Földön, ám ezt nem kedves szavakkal, és jó cselekedettel fogja tenni, hanem minden rosszal, ami szenvedést okoz az embereknek.

Az Antikrisztus szerepe ugyanaz lesz, amellyel Jézust próbálta meg megkísérteni a Sátán. Az Antikrisztus irányítását kínzásként fogja megélni az emberiség, mert az eljövetelét háborúk, az emberiség harmadának pusztulása fogja jelezni.

A jóslat szerint tehát valamikor félelem, rettegés, és szenvedés vár ránk, vagy a későbbi rokonainkra, ezért mindenki szeretne legalább egy pontos személyleírást kapni az Antikrisztusról, hogy fel tudjunk készülni ellene.

Ennek a természetes emberi reakciónak a következménye az, hogy egyre több mítosz kering az Antikrisztusról, amelyek közül sok nem fedi a valóságot.

1. Az Antikrisztus békeszerződést ír alá Izraellel: Ez félreértés, mert Dániel könyvében nem ez áll. A hétéves béke megkötése egyáltalán nem azonosítható az Antikrisztussal, bár sok elmélet szerint békét fog hozni a Közel-Keletre, ami lássuk be, nem lenne annyira rossz.

2. Nem lehet azonosítani az Antikrisztust: Ez igaz, hiszen a Biblia sem ad pontos leírást az illetőről. Csak annyi derül ki, hogy a nevének, vagy a személyének, valamilyen formában, köze lesz a 666-os számhoz, ami Lucifer száma.

3. A Biblia nevezi Antikrisztusnak az illetőt: Ez sem igaz, ahogy az a fentiekből kiderült. A Bibliában a Bűn embere, az Eljövő Király, a Szörny megnevezések mellett, még másképp is említi, de az Antikrisztus egy helyen sem olvasható.

4. Az Antikrisztus nem fog a Megváltó szerepében tetszelegni, mert egyenesen Istennek fogja tartani magát: Sajnos, ha ebben hiszünk, akkor napestig sorolhatjuk, hogy már most mennyi Antikrisztus él közöttünk.

5. Az Antikrisztus eljövetelét természeti katasztrófák, földrengések, szökőárak, aszteroidák becsapódása fogja kísérni, valamint az, hogy az emberek éhezni, és fázni fognak: Ez tényleg így lesz a prófécia szerint.

6. Zsidó, szír, vagy arab származású az Antikrisztus: Ezt a mítoszt mostanában találták ki az emberek, akik ezektől a népektől félnek, hiszen rengeteg problémáról hallhatunk ezekből a térségekből. Valójában inkább Európában kellene nyitott szemmel járnunk, mert Dániel könyve alapján, sokkal valószínűbb, hogy európai lesz az Antikrisztus.

7. Az Antikrisztus muszlim: Ezt a mítoszt is csak a mostani helyzet miatt találták ki, hiszen rengeteg terrorista a muzulmán vallás miatt folytat Szent Háborút a Nyugat ellen, de mi ne higgyük el ezt!

Az Antikrisztusról tehát csak annyit tudhatunk biztosra, hogy szenvedést, rettegést hoz az emberiségre, amit vagy megélünk, vagy nem.

(Forrás: bizzariummagazin)