Égen-földön keresik a tűzoltók azt a férfit, aki egy autóbalesetnél jelent meg a semmiből, hogy felkenje a beszorult sofőrt.
Szörnyű baleset történt Missouri államban a 19 éves Katie Lentzzel, aki hazafelé vezetett. A lány betartott minden szabályt, ám így se érhetett haza épségben, mert a szembejövő autó sofőrje átsodródott a gépkocsijával az ő sávjába. A frontális ütközés elkerülhetetlen volt, és a két gépkocsi egymásba csapódott.

A helyszínre kiérkező tűzoltók 45 percen keresztül próbálták kiszabadítani az autóroncsba rekedt Katiet, ám a berendezésük kicsorbult a lemezfelületeken, úgyhogy nem tudták kiszedni a lányt.

A helyszínen jelenlévő parancsnok fájó döntést hozott, és fel akarta adni a szabadítási kísérletet, ám akkor a súlyosan sérült sofőr megkérte a tűzoltókat, hogy imádkozzanak vele. Ők eleget tettek a kérésnek, s ekkor történt a csoda, amit senki sem ért!

A semmiből egyszer csak felbukkant egy katolikus pap, és engedélyt kért, hogy hadd menjen oda a sérülthöz, mert szeretné felkenni. A mentősök vonakodtak teljesíteni a kérést, mert attól tartottak, hogy a pap csak felizgatná a lányt, de végül a roncshoz engedték a férfit.

A beszámolók alapján ekkor mindenkit valami különleges nyugalom szállt meg. A tűzoltók közül többen is hallani véltek egy halk hangot, ami megkérte őket, hogy ne adják fel, hiszen már nagyon közel az erősítés.

Néhány perc múlva valóban megérkezett a másik tűzoltóbrigád, akiknek már volt megfelelő berendezésük, és a lánglovagoknak végre sikerült kiszabadítaniuk a sérültet, akit törött csuklóval, súlyos belső sérülésekkel vittek kórházba.

A tűzoltók az eset után, fel akarták keresni a papot, hogy megköszönjék neki a segítséget, s ekkor érte őket az igazi döbbenet, mert a férfit sehol sem találták. A lánglovagok átnézték a nyolcvan, helyszínen készített, fényképet, de azok egyikén sem szerepelt a pap.

A rejtélyes esettel kapcsolatban az egyházat is megkeresték, de ott senki nem volt hajlandó nyilatkozni. A környékbeli városokban csak egy katolikus templom van, annak a papja pedig misét tartott a baleset idején, tehát ő biztosan nem lehet a keresett atya.

A keresést azonban nem adják fel a tűzoltók, és most a szemtanúk beszámolója alapján készült fantomképpel kutatnak.

(Forrás: vezess.hu)