Démoni erőket tulajdonítottak az állatoknak, amiért azok éjjel járkálnak, és még a szemük is világít a sötétben.
Rengeteg hívő retteg a fekete macskáktól, akik szerintük a balszerencse forrásai, és ezért számtalan babonát költöttek már hozzájuk. Ha azonban valaki megkérdezi, hogy miért pont a fekete cicák baljóslatúak, akkor arra már nem tudnak magyarázatot adni.

A leghíresebb fekete macskákhoz kapcsolódó babona, a XI. századból származik. Abban az időben úgy hitték az emberek, hogy, ha egy fekete macska keresztezi az útjukat, akkor az állat sátáni akadályt hozott létre köztük, és Isten között, valamint a mennyországba vezető utat is elzárta az állat.

Az se jelentett jót, ha valaki mégis megúszta szerencsétlenség nélkül azt, hogy a fekete macska átment előtte, mert akkor arra a személyre rásütötték, hogy a Sátán védelmét élvezi. Ez azért volt, mert a középkorban elterjedt az a hiedelem, hogy az éjszakában kóborló macskák, a gonosz megtestesítői. Ezt mi sem bizonyította jobban akkoriban, mint az, hogy az állat szeme világít a sötétben.

Onnantól kezdve, hogy ezt megállapították az akkori emberek, a fekete macskákat álruhás démonoknak tekintették. Aki pedig ilyen színű állatot merészelt tartani, azt boszorkánysággal vádolták meg, és máglyán megégették.

Szintén a fekete macska rosszindulatának tartották azt, hogy hamarosan meghalt az a súlyosan beteg illető, akinek a szobájába bement a macska.

Döbbenetes tény, hogy a fekete macskáktól nem csak a hétköznapi babonás emberek rettegtek, hanem maga IX. Gergely pápa is. Az egyházi méltóság 1233-ban olyan messzire ment, hogy kijelentette, a fekete macska nem állat, hanem a Sátán. Ennek az ítéletnek az lett a következménye, hogy több ezer, még élő, fekete macskát égettek meg. Ennek köszönhető, hogy olyan kevés fekete macska van.

Ma már sokan csak nevetnek a régi babonás emberek félelmein, ám mégis Európa szerte él a köztudatban néhány fekete macskához kapcsolódó hiedelem, amelyeket a hívők komolyan is vesznek.

Magyarországon az a néphit terjedt el, amely szerint, ha az esküvői ceremónia alatt az oltáron fekete macska ül, akkor boldogtalan lesz a friss házasok közös élete.

Olaszországban, ha egy haldokló beteg ágya mellé telepszik egy fekete macska, akkor biztos, hogy a beteg nemsokára meghal. Egy másik babona szerint, ha az ajtó előtt nyivákol egy fekete macska, akkor veszekedés, betegség, vagy halál keseríti meg az ott élők életét.

Törökországban nem bajt, hanem szerencsét tulajdonítanak ezeknek az állatoknak, ha azok közelednek feléjük, ha azonban távolodik a fekete macska, vagy menekül, akkor elviszi a szerencsét. Angliában és az Egyesült Államokban szintén szerencsehozónak tartják a fekete macskákat.

Franciaországban szerencsét hoz a fekete macska, ha fehér szőrszálat találnak a bundájában. A franciák szerint még az elásott kincs megtalálásában is segít az állat.

Írországban a holdfényes éjszakákon rossz előjel, ha fekete macska keresztezi az ember útját, mert akkor az illető fertőzést kap, és meghal.

(Forrás: rontaslevetel.com)