Őseink nagyon komolyan odafigyeltek a jelekre, hiszen jelekből is megértették egymást. Az egyértelmű jelek megmutatták, hogy épp merre tart a párkapcsolat, akár párkapcsolatban, de a párkeresésben is.

Amikor egy leány viszonozta az udvarlást, a komoly szándékú udvarlónak hímzett egy zsebkendőt, vagy épp rozmaringágat adott kalapjára, ami az örök szerelem jelképe volt.
A régi korokban a hölgyeknek a ruházata is elárulta, hogy házasok, asszonyok, vagy még eladósorban álló leányok.

szerelem Magyar nyelvünk nagyon szépen kifejezi az udvarlás folyamatát, mivel a ház a női szimbólum. Azt mutatja ahogy az udvarló közelebb kerül szerelme tárgyához, kertelés, udvarlás, házasodás.

Az a lány aki nem viszonozta az udvarlást, az nem engedte be az udvarba sem a fiút, de ha kedvére volt az udvarló, akkor beengedte a házba is.
Az udvarlás végén, amikor a fiú a lányt kivételével mindenkitől elköszönt, arra célzott, hogy örömére szolgálna, ha a lány kikísérné.
Régen, de még ma is jellemzőbb a hölgyekre a párkeresés, pártudakolás, amit újév, Luca, és húsvét napján végeztek. Ehhez különféle dolgokat használtak, kávézacc, tojás, gombócok, papírcetlik, búza, árpa….

De voltak különböző rituálék is, például annak a lánynak aki megakarta látni leendő hitvese arcát, háromszor kellet körbe járni a házat, ezt követően éjfélkor megláthatta az arcot  kemencében.
A ház küszöbe, egy nagyon jelentős térválasztó volt. Amikor a fiú még udvarolt a lánynak, és eljött a búcsú ideje, a fiúnak a küszöbön kívül, a lánynak belül kellett állni. De a küszöbnek a lakodalmi szokások között is van jelentősége.

Akik a természethez közel élnek, teljesen természetesnek tekintik a szexualitást, ezért a népművészeti szerelmi szimbólumok nagyon szókimondóak.
A tulipán fordított szívvel, a nő és a férfi egyesülését jelképezi. A tulipán szétnyíló levelei a női befogadást jelenti, ezért erotikus szimbólum. A népművészeti rajzokon a tulipánba sokszor szilvamagot rajzolnak, ami a termékenységet szimbolizálja.

A kapu a női szervet szimbolizálja, ezért a kaput sokszor tulipánnal díszítették. A nő ölét szimbolizálta a ház előtti kiskert, ezért az szerelem2udvarló a titkos ajándékát, a májusfát ide helyezte el.
A lányok húsvétkor adhattak szerelmi ajándékot, amit saját maguk festettek, díszítettek különböző motívumokkal, amiknek más más jelentése volt. Festetettek rá szívet, páros piros gyümölcsöket, gyümölcsöket, halat (női nemi szerv jelképe), a Napot (férfi erő), a Holdat (női erő), csillagokat, virágokat, tulipánt, rózsát, páros motívumokat (páros galamb).

A fiú szintén készítettek ajándékokat a lányoknak, amit saját kezűleg faragtak különböző szimbólumokat. A lányok, azokat az ajándékokat (guzsaly, mángorló, kapatisztító), amiket szépnek találtak, vagy az ágyuk mellé. vagy a tükör alá a szobába a fő helyre tették ki, de a nagyon kedves ajándékokat a párnájuk alá tették.

Ma már a szerelmi ajándékoknak a hálószobában a helye.
Az igazán szívhez szóló, személyes ajándékok, mindig kézzel készülnek.
A lakásban elhelyezett szerelmi szimbólumok, a nap huszonnégy órájában sugározzák a boldogságot, az összetartást és a termékenységet.