Az emberi faj egyik legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy képes egyszerre több helyen is jelen lenni a képzelet által. Így képesek vagyunk olyan szituációkkal is eljátszani a képzeletünkben, amelyekről nem rendelkezünk valós illetve fizikai tapasztalatokkal. Ennek fényében érdekesnek ígérkezik megvizsgálni, hogy hogyan képzelik el az emberek a halált, illetve a halál állapotát, amelyet nyilvánvalóan még nem volt volt érkezésünk megtapasztalni.

Mi történik a lélekkel és a tudattal a halál után? És mit takar pontosan a mennyország fogalma? Ezek a kérdések vezették Daniel Ogilvie professzort, a New Jersey-i Rutgers Egyetem munkatársát arra, hogy a halál utáni élet paradox voltából kiindulna kurzust indítson A lélekkel kapcsolatos hitek okai és következményei címen. A kurzus olyan népszerűségre tett szert, hogy a professzor képtelen nyugdíjban vonulni.

A filozófia és a személyiségpszichológia területén jártas professzor nem felejtette el, hogy gyermekként milyen gyakran fantáziált arról, hogy milyen is lehet halottnak lenni. Egy koporsóba zárva látta magát, amint nagyon fázik és magányos. Évekkel később saját négyéves kislánya aggodalmai kapcsán is szembesülnie kellett azzal, hogy már gyermekkorban is mennyire aggasztó a halál gondolata. A kora gyermekkori élénk érdeklődésünk a halál iránt azonban, úgy tűnik, az évek múlásával a különböző vallások által kínált magyarázatokban konszolidálódik. Magyarázatra ugyanis már kezdettől fogva szükségünk van. Ogilvie professzor szerint a probléma abban gyökerezik, hogy a mennyországot és annak különböző variációit kész tényekként tárjuk gyermekeink elé, s nem áruljuk el nekik azt a nagyon is lényeges momentumot, hogy ez csupán egy elképzelés, egy megnyugtató lehetőség, amiben hiszünk. Az ehhez hasonló, gyermekkorban mélyen bevésődött és féltve őrzött nézetek vezetnek többek között a vallásháborúk kirobbanásához.

Az ember tehát elképzel egy lehetséges forgatókönyvet, amelyben a halál utáni „létet” (jobb esetben) a mennyországban, paradicsomi állapotok között tölti. Ez az elképzelés azonban azt feltételezi, hogy valami van odaát: érzeteket asszociálunk a halál utáni állapothoz, amiből az következik, hogy a pszichét továbbra is működőképesnek feltételezzük. A gyerekek azért fogadják el olyan könnyen a halál utáni élet és a lélek fogalmát, mert eredendően azt gyanítják, hogy valaminek túl kell élnie. A teljes megsemmisülés ilyetén elképzelhetetlen.

A különböző vallások azonban mintha versenyt folytatnának az ügyben, hogy milyen úton-módon lehet a mennybe jutni. A cél közös, az előírások azonban eltérőek. S bár a vallás az évezredek során többnyire az emberek javát szolgálta, többek között a szociális kontroll és a csoport-összetartás révén, nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a különböző vallási közösségekhez tartozó emberek nagy valószínűséggel nem kedvelik egymást túlságosan.

Ogilvie professzor a kurzus folyamán kimondottan arra koncentrál, hogy a diákok között folyamatos párbeszéd és építő vita alakuljon ki, mely során megismerik egymás elképzeléseit a vallással, a halállal és a halál utáni élettel kapcsolatban. A professzor bízik abban, hogy ha képesek vagyunk megkérdőjelezni saját elképzeléseinket s a párbeszéd által megismerjük a velünk szemben álló fél nézeteit, akkor a világban tapasztalható feszültség jelentősen csökkenni fog.

Forrás: www.ted.com