Kerüljük el a reklámcsapdákat, ha olcsón, környezettudatosan akarunk étkezni!meatA hirdetések, reklámok célja, hogy egy-egy terméket vonzóvá tegyenek a vásárlók szemében a gyártók, ám ellen kell állnunk a csábításnak, ha szeretnénk olcsón, egészségesen, környezettudatosan étkezni.

Ehhez az első lépés az, hogy a hét elején tervezzük meg, hogy mi lesz a következő napok menüje. Ezzel a módszerrel nem csak az elegendő alapanyagot vehetjük meg, hanem könnyebb betartani a kiegyensúlyozott táplálkozás szabályait is.

Nagy segítség, ha listát készítünk, átgondoljuk, hogy mit szeretnénk elkészíteni, átnézhetjük, hogy az alapanyagok közül mi van már meg a konyhánkban. Ha kész a lista, akkor indulhatunk a boltba!

Vásárlásnál mindig a kilós árakat nézzük, ha összehasonlítjuk a termékeket, mert a csomagolás megtévesztő lehet. Előfordul, hogy első ránézésre olyan, mintha egyforma lenne, ám kibontva kiderülhet, hogy az egyik termék kisebb, mint a másik.

A sorok végére kihelyezett cikkek esetében is legyünk résen, mert ez az sugallja, hogy olcsóbb a termék, pedig az ára a megszokottnak felel meg. Azok az akciók is megtévesztők, amelyek nem tüntetik fel egyértelműen a kilós árat, emiatt nehéz ellenőrizni az ingyen adott százalékot.

A különleges csomagolások is megnehezítik az eredeti áruval történő összehasonlítást, mert gyakran megtörténik, hogy az új címkével azt titkolja a gyártó, hogy megváltozott a kiszerelés űrtartalma.

A tudatos vásárlásban az is segít, ha nem üres hassal indulunk útnak, mert a jóllakottság befolyásolja, hogy mennyi és milyen termékre adunk ki pénzt. Ha éhesek vagyunk, akkor sokkal csábítóbbak a kalóriadús, szénhidrátos ételek, sütemények, rágcsálnivalók.

A nem romlandó élelmiszereket érdemes nagyobb kiszerelésben megvennünk. Sokszor olcsóbban szerezhetünk meg egy terméket, mert kevesebb a csomagolása, de akkor is ellenőrizzük az árakat, hogy valóban olcsóbb-e.

Arra is szokjunk rá, hogy mindig feldolgozatlan terméket vásároljunk, mert a felvágott, félkész, megmosott termékek ára magasabb. Ez azért fontos, mert kevesebbet fogunk fizetni, ráadásul kevesebb a termékben az adalékanyag, só, zsiradék.

(Forrás: hazipatika.com)