Tippek, hogy jobban aludjunk, az életminőségünk pedig javuljon.sleepA megfelelő mennyiségű és milyenségű alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesek, frissek legyünk, ám sokszor nem olyan könnyű elaludni, mint azt a szakértők tanácsolják. Ha nem szenderülünk álomba azonnal, ahogy a fejünk a párnához ér, akkor néhány trükkel javíthatunk ezen.

Gyógyszer: Mindig olvassuk el a mellékelt tájékoztatót, ha gyógyszert szedünk, vagy beszéljünk az orvosunkkal a lehetséges mellékhatásokról, mert előfordulhat, hogy a készítmény összetevői befolyásolják az alvást.

Alkohol: Állítólag az elalvásban segít, ha lefekvés előtt megiszunk egy pohár vörösbort, ez azonban nem igaz, mert a szakértők szerint, ha elalvás előtt három órával alkoholt iszunk, akkor nem fogunk mélyen aludni, tehát a másnapi teljesítményünk sem lesz ragyogó.

Elalvás: Még nem vagyunk elég fáradtak, ha lefekvés után 15 perccel nem alszunk el. Ebben az esetben keljünk fel, végezzünk el egy gyors teendőt, házimunkát, majd feküdjünk vissza az ágyba. Ha még mindig nem tudunk elaludni, akkor olvassunk, fejtsünk rejtvényt, hogy végre elfáradjon az agyunk.

Hétköznapi gondok: Tegyünk egy jegyzettömböt az ágyunk mellé, hogy ebbe írjuk fel azt, ami hirtelen az eszünkbe jut, mert akkor később fogunk gondolkodni rajta.

Kávé: Ha az óra elütött a delet, akkor lehetőleg ne igyunk kávét. Ha délután mégis vágyunk egy feketére, akkor válasszuk a koffeinmentes fajtát. Amennyiben némi energiára van szükségünk, akkor igyunk zöld teát.

(Forrás: life.hu)