Néhány tanács, hogy visszanyerjük a régi energiánkat.őszAz őszi reggeleken nehezebben kelünk fel az ágyból, már délben ásítozunk, a korai sötétedés miatt pedig már ötkor legszívesebben aludnánk. Ez az őszi fáradtság, amibe nem kell belenyugodnunk, mert leküzdhetjük, és visszanyerhetjük az energiánkat.

Annak érdekében, hogy a szervezetünk egész nap jól működjön fontos, hogy elegendő folyadékot igyunk. Ha ez nem történik meg, akkor csökken a koncentráló- és a teljesítőképesség, ami levertséghez vezet. A dehidratáltság elkerülhető azzal, ha minden második órában iszunk egy pohár vizet.

Az anyagcsere felpörgetése érdekében együnk délben csípős ételeket. A chili, curry és a mustár tökéletes választás erre, mert egyrészről könnyebben emésztjük meg az ebédet, másrészről kevésbé leszünk álmosak, könnyebben átlendülünk a holtponton, és energikusan folytatjuk a napot. Nem kell azonban, hogy méregerős legyen az ebéd. Az enyhe csípősség is elég ahhoz, hogy elérjük a célt. Sőt, az ebéd után egy könnyű desszertet is elfogyaszthatunk.

A vérkeringésünket is serkenthetjük. Ehhez használjunk rozmaringot úgy, hogy egy lavórnyi meleg vízhez adjunk 5 csepp rozmaringolajat, majd 10 percig pihentessük benne az alkarunkat.

Ne felejtsük el, hogy a koffeines italok nem növelik a teljesítményt. Ha a szervezet már hozzászokott a koffeinhez, akkor nem fog felébreszteni a kávé, maximum placebo hatásként hisszük, hogy új erőre kaptunk tőle. Amennyiben kávézunk, de álmosak maradunk, akkor váltsunk zöld teára, vagy sétáljunk a szabad levegőn néhány percet.

Végezetül fogyasszunk olyan joghurtot vagy salátát, amiben lencse, goji bogyó, quinoa, vagy kék áfonya van, mert ezek természetes serkentők. A banán, C-vitaminban gazdag gyümölcsök és a görög joghurt is hatásos az őszi fáradtság ellen.

(Forrás: mindmegette.hu)