Nem időpazarlás, ha egy csésze forrós ital kedvéért megszakítjuk a munkát!breakRosszul tesszük, ha annyi időre sem állunk meg a munkában, hogy nyugodtan elkortyolgassunk egy teát, vagy kávét, ugyanis kiderült, hogy a munkafolyamat szempontjából fontos, hogy kávé-, vagy teaszüneteket tartsunk.

Egy új kutatás szerint ezek a röpke pihenők javítanak a hangulatunkon, növelik a kreativitásunkat, és a problémákat is könnyebben oldjuk meg általuk. Ennek egyrészről a kávé, tea elkészítésének rituáléjához van köze, hiszen amíg azt csináljuk, addig kikapcsol az agyunk, és nem a munkán jár az eszünk, hanem egy kicsit elkalandozhatnak a gondolataink.

Másrészről arról is szó van, hogy az italokban található koffein, illetve L-Theanine nagyon sok olyan pozitív hatást gyakorol a szervezetünkre, mint például a nyugalomérzet növelése, a szorongás csökkentése, a tanulási teljesítmény növelése, a koncentráció növelése.

A kávé- és teaszünet hatását Hollandiában vizsgálták meg a kutatók, akik három csoportra osztották a 150 alanyt. Az első csoportnak egy-egy csésze teát kellett készítenie forró vízből, tejből és cukorból. A második csoport édességet kapott, míg a harmadik csak egy pohár vizet.

Miután az alanyok elfogyasztották a különféle italokat, és cukrot, a kutatók megvizsgálták a hangulatukat a kreativitásuk, illetve a motivációjuk szempontjából. A vizsgálat ezen szakaszában például vissza kellett emlékezniük az alanyoknak egy kellemes élményükre, ami nem rég történt velük, de szójátékokban is részt kellett venniük, valamint le kellett rajzolniuk egy földönkívülit.

A vizsgálatból azt állapították meg a kutatók, hogy azok, akik a feladatok előtt egy csésze teát, vagy édességet kaptak, sokkal gyorsabban oldották meg a feladatot, és jobban akarták a sikert, mint azok, akik csak egy pohár vizet kaptak.

Ebből megállapítható, hogy a tea, vagy kávéfogyasztás teljes rituáléja jót tesz a munkahelyi teljesítménynek, de az is sokat segít, ha egy darab cukorka elfogyasztásának idejére megszakítjuk a munkát.

(Forrás: marmalade.hu)