MINDENKIVEL ELŐFORDUL, HOGY KICSIT TÖBBET ISZIK A KELLETÉNÉL. HA NEKÜNK SIKERÜLT MÉRTÉKTARTÓNAK MARADNUNK, ATTÓL MÉG SAJNOS ELŐFORDULHAT, HOGY A PASINK TELJESEN ELÁZIK, MÁSNAP PEDIG NEKÜNK KELL GONDJÁT VISELNÜNK ÉS SEGÍTENI JAJGATÓ SZERELMÜNKÖN. NÉZZÜK, MIT TEHETÜNK, HOGY ELKERÜLJÜK ÉS MIT TEGYÜNK, HA MEGTÖRTÉNIK A BAJ.

1

Mivel az alkohol főként a májat támadja, ezért fontos, hogy még a buli előtt sok B vitamint tartalmazó ételt egyetek. Ilyenek a hús, a különböző gabonapelyhek, a leveles zöldségek és a teljes kiőrlésű kenyér.

ZASSA TIPP: Készíts hideg sült húsból, teljes kiőrlésű kenyérből, kevés majonézzel, ínycsiklandozó szendvicset. A pasik nem rajonganak a barna kenyérért, fedd be fejes saláta levelével, ne is lássa, mit eszik, te pedig észrevétlenül újabb adag B vitamint juttattál a szervezetébe.

Ne érkezzetek éhgyomorra, vagy mielőtt nekiláttok az alkoholfogyasztásnak, egyetek néhány szendvicset, egy tányér lencsét, vagy néhány virslit kenyérrel.

2

Mivel így meg lesz ágyazva a szesznek, az alkohol is egyenletesebben szívódik fel.A bőséges étkezéssel elkerülhetitek, hogy valamelyikőtök már jóval éjfél előtt az asztal alatt kössön ki.

3

Tartsd és tartasd be az 1:2-es szabályt, vagyis minden pohár alkohol után (egy pohár pezsgő, vagy 4 cl tömény) igyál meg két pohár ásványvizet és próbáld meg ugyanezt belediktálni a partneredbe is. Ez segít a méregtelenítésben és megakadályozza a kiszáradást. Ezzel elejét vehetitek a másnapi fejfájásnak is.

ZASSA recept: KRAMPAMPULI

Hozzávalók 10 személyre:
30-40 dkg aszalt, cukrozott, kandírozott gyümölcs: datolya, citrom- és narancshéj, mazsola, szilva, meg ami éppen akad.
2 citrom
2 narancs
fél kg kockacukor
2 liter száraz vörösbor
7 dl legalább 60 fokos rum
1 liter erős tea
fűszerek forralt bor készítéséhez.
Egy jókora rozsadmentes fém-, esetleg tűzálló üvegedény. Egy fém rács, amin nem potyog át a kockacukor.

Elkészítése:
Az aszalt gyümölcsöket beletesszük a habüstbe, ráöntjük a forralt bort és a forró teát. A kockacukor egy részével végigdörzsöljük a citromok és narancsok héját, majd a többivel együtt a rácsra helyezzük. A borba belefacsarjuk a citromokat és narancsokat. A kockacukrot meglocsoljuk egy kevés rummal és meggyújtjuk. Folyamatosan öntögetjük rá a rumot, amíg a kockacukor bele nem olvad a habüstbe. A rum ráöntésénél ügyelni kell arra, hogy a rum a palackban is meggyulladhat, ezért tanácsos egy kávékiöntőből dagolni. Ha a rum az edényben tovább ég, akkor egy fém tálcával le kell takarni, hogy kialudjon. Célszerű szilveszter éjfél után elkészíteni, leoltott villanynál szép látványt nyújt a lángoló alkohol. Természetesen nem árt ha a kellőképpen beállt vendégeket kissé távol tartjuk tőle. Vastag falú üvegpoharakban, vagy bögrében kínáljuk

4

Mindig mérd fel a terepet, vagy találd ki jó előre, hogy mit iszol. Ha minden pohár pezsgőd más, vagy kevered a különböző fajtájú borokat és még belekóstolsz a töménybe is, annak garantáltan randi lesz a vége.

Sajnos nem a buli legjobb pasijával, hanem a róka komával. Ha ennek még tanúi is vannak rajtatok kívül… nos egy darabig nem kell társaságba mennetek.

5

Mindig az italnak megfelelő méretű pohárból fogyasszátok az alkoholt.Nem véletlen, hogy az erősebb italokat, amelyeknek magasabb az alkoholtartalma, kisebb pohárban szolgálják fel. A kevesebb alkoholt tartalmazó italt, mint például a sört, általában 3-5 dl között, a bort 1-2 dl között, a töményeket 3-5 cl között. Így nagyjából kontrollálható, hogy mennyit fogyasztotok.Egy pohárka tömény alig tartalmaz több alkoholt, mint egy pohár sör. Egy teli vizespohár tömény azonban azonnali berúgást, rosszabb esetben detoxikálót eredményezhet.

6

Térj ki az ivászati versenyek elő
Ha lehet, kerüljétek az ivászati versenyeket, de ha mégis belementek, azt figyelembe kell venni, hogy a nagyobb súlyú emberek lassabban érzik meg az ital hatását, mint a kisebbek.Ráadásul a nők teste arányaiban kevesebb vizet tartalmaz, mint a férfiaké, ezért a nőknek sokkal hamarabb és sokkal gyorsabban árt meg az alkohol.

másnaposság1

7

Ha hazaérkeztetek a buliból, igyatok meg mindketten legalább 2-2 pohár gyümölcslevet (lehetőleg bio-t), ez ugyanis amíg alszotok, sokat segít a szervezetnek, hogy lebontsa az alkoholt és az egyéb káros anyagokat.

8

Lefekvés előtt majszoljatok el 1-1 almát, vagy hámozz mindkettőtöknek 1-1 narancsot, de ha szeretitek, a frissen facsart grapefruit lé is tökéletes. Ezekben a gyümölcsökben magas a citromsav aránya, ami segít a májnak az alkohol feldolgozásában.

+1

Mit tegyél, ha mégis?

A reggelt érdemes legalább fél liter ásványvízzel kezdeni, majd a következő 2 órában újabb fél literrel folytatni. Fejfájás ellen jót tesz egy Algopiryn vagy Quarelin és egyetek – legalább néhány falat – rántottát csemegeuborkával, vagy savanyú káposztával. Ha kicsit enyhülnek a panaszok, egy kiadós séta segít, hogy a vér kitisztuljon, a mozgás pedig elősegítik a káros anyagok lebomlását.