Akik szeretik a horror filmeket, hátborzongató történeteket, építményeket, szellemházakat, azokra mások azt mondják nincs ki a négy kerekük. Az ellentábor abszolút elítéli az ilyesfajta dolgokat, számukra természetellenes, hogy valaki ebben élvezetet lel. Szerintük ezek az emberek mindezt csak felvágásból teszik. Azonban a tények mást mutatnak.

Mi a valós ok? Az adrenalin hajszolása? Az emberi kíváncsiság mérhetetlen ereje? Netán a a bátorságpróba, hogy ki bír több borzongást?

Tudományos kutatások során állapították meg, hogy valójában miért szeretik ilyen sokan az ijesztő, iszonyatos dolgokat. Persze közrejátszik itt az emberi kíváncsiság, az adrenalin utáni vágy és önmagunk próbára tétele. Ám a valós indok az, hogy a filmek, történetek, helyek során rábukkanunk a bennünk lévő mélyen elrejtett félelmekre. Ez, az iszonyodás érzése hozza felszínre, ami bennünk van és sokszor ezáltal túl is léphetünk ezeken.

Természetesen olyanoknak, akiknek instabil a lelki állapotuk, vagy gyerekeknek nem ajánlott, hiszen káros hatást fejthet ki.