Nincs kőbe vésve, hogy tele kell ennünk magunkat a karácsonyi ünnepek alatt.
Két hét és szenteste, ezért már most azon sóhajtozunk, hogy mennyi finomságot fogunk megkóstolni, és biztos, hogy az újévet fogyókúrával kezdhetjük, mert néhány kiló fel fog szaladni ránk.

Ez azonban nem valamiféle törvényszerűség! A karácsonyi ünnepek alatt is visszafoghatjuk magunkat, és odafigyelhetünk arra, hogy ne tömjük tele magunkat! Csak néhány egyszerű elvet kell betartanunk és máris nem lesz hízókúra az évnek eme szaka.

Azért is kell erőt vennünk magunkon, mert az ünnepi hangulatot csúnyán tönkreteheti a mértéktelenség, ami rendesen megterheli a szervezetünket. A mértékletességgel azonban nem lesz könnyű dolgunk. A hagyományos karácsonyi ételeknek magas a zsír- és a cukortartalma, nehezen emészthetőek, és a magas energiatartalmuk miatt hizlalnak is. Ennek ellenére, ne higgyük, hogy nem tehetünk semmit!

A legjobb, ha már az ünnep előtt nekiállunk a menü megtervezésének. Ha tehetjük, akkor halételeket készítsünk. A nehéz sültek mellé dobjunk össze salátát, hogy lazítson az étel töménységén.

Mivel karácsonykor nem csak azt eszük, amit mi főztünk, hanem végig kell járni a rokonokat, ismerősöket, és náluk is enni kell valamit, ezért a vendégségben köretnek kérjünk salátát, zöldséget, sültalmát, vagy párolt zöldséget.

A zöldségféléket azért se hanyagoljuk az ünnepek alatt, mert kiváló vitamin és ásványi anyag források. A legjobb, ha naponta többször is fogyasztjuk, és szaloncukor helyet is ilyesmit nassolunk.

Arra is nagyon ügyeljünk az ünnepek alatt, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk. Ez természetesen nem alkoholt jelent, ugyanis a tömény italokat kerüljük, a többi mellé pedig igyunk bőségesen tiszta vizet, vagy valamilyen cukormentes italt! Erre azért van szükség, mert így tudjuk csökkenteni a szervezetünkben az alkohol terhelő hatásait.

Az ételeknél és az italoknál is figyeljünk oda a mennyiségre! Ne engedjünk a nagyi, vagy más rokon, ismerős unszolásának, és ne együk degeszre magunkat, valamint a sárgaföldig se igyuk le magunkat!

Az ünnepek után a lehető leghamarabb állítsuk vissza a szervezetünket a szokásos rendszerre! Méregtelenítsünk, regeneráljuk a májunkat, és szabaduljunk meg a nem kívánt plusz súlytól!

Ez kezdhetjük azzal, hogy reggel, éhgyomorra iszunk gyömbérteát, mert annak zsírégető hatása van. Ezt a forró italt úgy kell elkészítenünk, hogy egy ujjbegynyi gyömbért bele reszelünk a forró vízbe, majd öt-tíz percig állni hagyjuk. Ha letelt az idő, akkor leszűrjük, citrommal és narancshéjjal ízesítjük, majd megisszuk.

A májunk regenerálásához májkímélő diétára lesz szükségünk. Ez azt jelenti, hogy kerüljük a zsíros, fűszeres ételeket, és felejtsük el az alkoholt! A kúrához hozzátartózik, hogy bőségesen igyunk szénsavmentes vizet, májvédő teát, frissen facsart zöldség és gyümölcslét.

A máriatövist is próbáljuk ki! Ennek is májvédő hatása van. Ha ehhez nem fűlik a fogunk, akkor még a csalántea is segít a máj méregtelenítésében, és regenerálódásában.

(Forrás: napidoktor.hu)