Izlandi diákok próbálják meg kifejleszteni az ötletes találmányt.qEgy történelmi feljegyzés inspirálta azokat a hallgatókat, akik egy nem mindennapi találmány ötletével álltak elő. A Reykjavik Egyetem tanulói akkor kapták fel a fejüket, amikor meghallották annak a nőnek a történetét, aki tehén vizeletével tisztálkodott. Azt használta tusfürdőként és samponként.

Az izlandi hallgatók átgondolták a történetet, majd úgy döntöttek, hogy miért ne ültethetnék át a valóságba, hiszen a vizeletben nagyon sok az ásványi anyag és vitamin, tehát csodákat művelhet az emberek hajával.

Az egyik hallgató elmondta, hogy a kritikusok azt hiszik, hogy csak egy újabb átverés a tehénvizeletből készült sampon hatékonysága, ám ők mindenképpen adnak egy esélyt az ötletnek, hiszen nem veszíthetnek semmit. Ha esetleg nem járnak sikerrel, még akkor is elmondhatják, hogy legalább megpróbálták.

Az elképzelés szerint a termék 100 százalékosan organikus, nem tartalmaz káros anyagokat, mesterséges összetevőket. A tehenek vizelete ráadásul nagy mennyiségben tartalmaz ammóniát, ami egyébként is a sampon egyik legfőbb összetevője.

A csapat már nevet is talált a samponnak, ami csupán annyi lenne, hogy „Q”, melynek kiejtése hasonlít az izlandi „kú”-ra, ami tehenet jelent.

(Forrás: neon.hu)