Öt halálos betegség, ami mostanában újra megjelent.diftériaHatalmas tévedés, hogy az orvostudomány fejlődése egyet jelent azzal, hogy kihaltak az olyan olyan halálos betegségek, mint a lepra, a pestis, a szifilisz, a torokgyík, a gyermekbénulás vagy a kanyaró, ugyanis ezek a baktériumok, vírusok továbbra is léteznek, csak a védőoltásoknak hála, már nem fenyegetik úgy az emberek életét, mint régen.

Mivel azonban sokan ellenzik a védőoltásokat, ezért ez az egyik legfőbb oka annak, hogy az elmúlt időben ismét felütötték a fejüket a halálos betegséget.

Torokgyík: Spanyolországban 28 éve nem volt diftériás beteg, ám 2015-ben egy 8 éves, katalóniai kisfiú emiatt került kórházba, ugyanis a szülei nem hagyták, hogy védőoltást kapjon. A Cornynebacterium diphtheriea baktérium által okozott diftéria legtöbbször kisgyerekeket és 60 feletti felnőtteket fertőz meg. Tíz betegből egy belehal a torokgyíkba, ami esetében a baktérium olyan méreget bocsájt ki, amely lebontja a szöveteket.

Kanyaró: 2000-ben az USA-ban hivatalosan is eltűnt betegségnek nyilvánítottak a kanyarót, ám 2014-ben súlyos járvány indult ki a kaliforniai Disneylandből. A jelentések szerint 14 államban összesen 84 ember fertőződött meg.

2016-ban Arizonában 22 beteget regisztráltak. A kanyaró újbóli terjedésének legfőbb okai a külföldről behurcolt vírusok és az oltásellenes mozgalom.

Szifilisz: Sokan a XVIII-XX. század betegségének tartják a szifiliszt, ami a közelmúltban Las Vegasban is megjelent. A betegség korai stádiumban penicillinnel könnyen gyógyítható. Ha nem veszik időben észre, akkor olyan borzalmas tünetekkel jelentkezhet, mint az izomrángás, demencia, kiütések, vakság, majd végül halált is okozhat.

Lepra: A Hansen-betegségként, avagy bélpoklosság néven is ismert leprát a Mycobacterium leprae okozza, aminek lappangási ideje egy hónaptól 40 évig is terjedhet. A leprának több fajtája létezik. Napjainkban 2-10 évnyi kezeléssel, antibiotikumok keverékével gyógyítják a betegséget. Habár sokan valamilyen történelmi kórnak tartják a leprát, mégis jobb tudni, hogy az USA-ban évente átlagosan 150 leprás eset fordul elő.

Gyermekbénulás, avagy polio: Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) gyermekbénulás mentesnek nyilvánította Amerikát, Európát, a Csendes-óceán nyugati térségét és Délkelet-Ázsiát. Amikor a WHO hajlott rá, hogy Afrikát is polio mentesnek kiáltsa ki, akkor Nigériából két esetet is jelentettek.

A gondot leginkább az okozza, hogy az egészségügyi hatóságok nem tudják beoltani azokat a gyerekeket, akik a Boko Haram fennhatósága alá tartozó területeken élnek. A halálos betegség Afganisztánban és Pakisztánban is visszatért. Ukrajnában szintén megjelent a gyermekbénulás.

Bubópestis: A „fekete halál” néven is ismert bubópestisről eddig csak a történelmi könyvekben és filmekben hallottunk, ám a közelmúltban Kínában megjelent a pestisjárvány, ezért a hatóságok karantén alá vonták Yumen városát.

2015-ben Madagaszkáron 39 ember halt bele a pestisbe, ami az amerikai Arizonában, Coloradóban és Új-Mexikóban is megjelent. Az USA-ban évente átlagosan 7 eset fordul elő. A pestis halálozási aránya 16 százalékkal csökkenthető, ha a korai szakaszban penicillin kezelést kap a beteg.

Kezelés nélkül 93 százalék a halálozás valószínűsége. A kutatók nem olyan rég penicillinrezisztens törzseket fedeztek fel, ami több, mint aggasztó.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)