A diák bízott benne, hogy majd egyszer a tudomány meggyógyítja és feléleszti.14eveslanyA 14 éves, személyiségi jogok miatt névtelen, lány nemrég tudta meg, hogy csak hetei vannak hátra, ugyanis rákos. A brit fiatal azzal töltötte az utolsó hónapjait, hogy az után kutatott, hogy miképpen fagyasztathatja le a testét. A gyermek édesapja az első pillanattól ellenezte az ötletet, ezért a lány egy levéllel ment a bíróságra.

Az október 17-én elhunyt lány teljes levele így szólt:

„Arra kértek, hogy magyarázzam el, hogy miért szeretném ezt a szokatlan dolgot megcsinálni. Csak 14 éves vagyok, és nem akarok meghalni, de tudom, hogy meg fogok. Úgy gondolom, hogy a kryo-fagyasztással esélyem lesz arra, hogy egy napon meggyógyítsanak és felébresszenek, még akkor is, ha ez évszázadok múlva történik meg.

Nem akarom, hogy a föld alá temessenek. Élni akarok és tovább élni. Azt hiszem, hogy a jövőben majd találnak gyógymódot a rákomra, és akkor feltámasztanak. Élni akarok ezzel a lehetőséggel. Akarom ezt a lehetőséget. Ez a kívánságom.”

A brit legfelsőbb bíróság helyt adott a lány kérésének, de ő ezt már nem élhette meg, mert a halála után egy hónappal született meg a döntés.

Az ítélet értelmében az Egyesült Államokba került a test, ahol egy szakszerű eljárással lefagyasztják. Peter Jackson bíró azzal indokolta a döntést, hogy a lány békében halt meg, abban a tudatban, hogy a testét megőrzik, ahogy kívánta.

A fiatal iskolás szülei korábban elváltak. Míg az apuka ellenezte a gyermeke akaratát, addig az anyuka végig mellette állt. Az apa azt nyilatkozta, hogy aggódik, hogy mi lesz a lánya sorsa, ha egyszer felébred az Egyesült Államokban.

Elmondása szerint, ha a kezelés sikeres lesz és 200 éven belül visszahozhatják az életbe, akkor is valószínű, hogy nem fog találni egy rokont se, aki emlékezne rá. Az apa attól is tart, hogy lehet, hogy a lánya keserves helyzetben fogja találni magát, hiszen csak 14 éves, ráadásul az Egyesült Államokban lesz. A félelmei ellenére, az apa elfogadta a bíróság döntését, mert ez volt az utolsó és egyetlen dolog, amit a lánya tőle kért.

A tinédzser esete egyedülálló a brit bíróság történetében. Az ügy még a lány halála előtt kezdődött, de annyira beteg volt, hogy a bíró a kórházban hallgatta meg. Jackson elmondta, hogy az ítélethozatalnál nem a tudományos jogosultságot vette figyelembe, hanem a szülők közötti vitát.

A lány a 143. olyan ember a Földön, akit a „feltámadás” reményében hibernáltak. A fagyasztási eljárás során a testet először lehűtik -110 Celsiusra nitrogénes gázban. A következő két hétben ez a hőmérsékletet -196 Celsiusra csökken, majd egy folyékony nitrogént tartalmazó medencébe helyezik. A test ettől kezdve határozatlan ideig várja, hogy a tudomány elég fejlett legyen ahhoz, hogy feltámadhasson.

Az eset nem egyedi, hiszen a következő hírességek is ilyen módon szeretnék megőrizni a testüket az utókornak:

– Seth McFarlane, a Family Guy alkotója
– Larry King, népszerű amerikai talk show műsorvezető
– Simon Cowell, az X-faktor vezetője
– Britney Spears popsztár

Akik már a cseppfolyós nitrogénben várják a feltámadást:

– James Bedford, 73 éves pszichológus, akit elsőként fagyasztottak le 1967-ben
– A baseball-legenda, Ted Williams, akinek fejét és testét külön tárolják
– Ifj. Matheryn Noavaratpong, aki a thaiföldi Bangkokból származik, és aki az eddigi legfiatalabban lefagyasztott nő, miután 2015-ben agydaganatban elhunyt.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)