Megbetegítheti a szervezetünket az irigység, a féltékenység, a szomorúság és a félelem.scaredAz emberekre ható érzelmeket két csoportba sorolhatjuk be. Ez alapján vannak a pozitív érzelmek, amelyek jót tesznek az egészségnek, és támogatják, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk. A másik csoportba a negatív érzelmek tartóznak, amelyek képesek megbetegíteni, ellehetetleníteni a mindennapi életünket.

Az erős érzelmek egészen addig természetesek, amíg pozitívak, mert ebben az esetben szívünket-lelkünket beleadjuk abba, amit csinálunk. Ezzel szemben a lelki traumák testileg és pszichikailag is tönkretehetnek.

Az érzelmek némelyike tehát építőjellegű, mások viszont lerombolnak. Az, hogy minket melyik érint, egy egyszerű önvizsgálattal kideríthető. Amennyiben felülkerekedik rajtunk a szomorúság, akkor könnyen fáradtnak, levertnek, életuntnak érezhetjük magunkat, aminek előbb vagy utóbb, de betegség lesz a végeredménye.

Ennek oka, hogy az emberi szervezet kétféle hormont termel, amikor valamilyen érzelem éri. Ez a dopamin és a szerotonin. Ha depressziósak vagyunk, akkor ezek a hormonok váltják ki a fájdalmat, kellemetlenség érzetet.

Annak érdekében, hogy megelőzhessük a komolyabb bajt, tudnunk kell, hogy a negatív érzelmek hogyan hatnak a szervezetünkre, egészségünkre!

Félelem: Az életben sok mindentől félhetünk. Lehet, hogy az új kezdet ijeszt meg, vagy az, hogy ki kell mondanunk valamit, ami a lelkünkben dúl, esetleg félünk elárulni, hogy mit érzünk, de az is gyakori, hogy rettegünk beismerni a hibánkat, menekülünk a felelősség elől. Mindez a vesénket betegíti meg.

Stressz: Szó szerint az agyunkra megy a stressz, hiszen ezt a területet betegíti meg elsősorban, de abban az esetben, ha általánossá, krónikussá válnak a stresszhelyzetek, akkor az egész szervezetünk belebetegedhet a negatív érzelembe. A stressz cukorbetegséget, hasnyálmirigy problémákat okozhat.

Szorongás: A lépünk egészségét veszélyeztetjük, ha sokszor tör ránk a szorongás, amit a depresszió előszobájának szoktak nevezni. Ehhez emésztési problémák is társulhatnak, mert a szorongás során előfordulhat, hogy egy falatot se tudunk letuszkolni a torkunkon, vagy nem bírjuk magunkban tartani az ételt, ezért a szorongás a gyomrot terheli meg leginkább.

Düh és irigység: Amikor ez a két negatív érzelem tombol a lelkünkben, akkor a májunkat károsíthatjuk, ugyanis rengeteg májbetegség alakul ki a düh és irigység hatására. Ezeket legtöbbször akkor érezzük, amikor tehetetlenek vagyunk.

Szomorúság: Amikor hagyjuk, hogy eluralkodjon felettünk a szomorúság, akkor elsősorban a tüdőnket, szívünket terheljük meg, de főleg a tüdő szenvedi meg a szomorúságunkat. Ennek oka az, hogy csalódottság, kiábrándultság esetén nehezebben megy a légzés, ami miatt zárlat keletkezik a szívtájékon. Ennek a legrosszabb következménye a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulása lehet.

(Forrás: noiportal.hu)