A heti 45-nél több munkaóra megnöveli a szív- és érrendszeri panaszok kialakulásának valószínűségét.workstressKözel 1900, legalább 10 éve alkalmazásban álló embert vizsgáltak meg a Texasi Egyetem kutatói, akik arra voltak kíváncsiak, hogy hogyan hat a túlóra a szervezetre. A felmérésből kiderült, hogy az alanyok 43 százalékánál diagnosztizáltak valamilyen szív- és érrendszeri problémát, például koszorúér betegséget, magas vérnyomást, agyvérzést, vagy szívinfarktust.

A kutatók kíváncsiak voltak, hogy van-e összefüggést a panaszok és a túlóra között, és ha igen, akkor ez hogyan befolyásolja a kialakulás esélyét. A vizsgálat eredménye szerint minden egyes túlóra után 1 százalékkal nőtt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélye.

Emiatt elsősorban azoknak kell aggódniuk, akik teljes állásban dolgoznak, ám az sem tesz jót az egészségnek, ha a 30 órás munkahétből 40 óra lesz, igazán nagy veszélyben pedig azok vannak, akik 45 óránál többet töltenek a munkahelyükön.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy akik hetente több, mint 55 órát dolgoznak, azoknál 16 százalékkal nagyobb volt a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának valószínűsége, mint azoknál, akik 45 órát dolgoztak. Akik hetente 60 órát töltöttek munkával, azok esetében 35 százalékkal nőtt meg a kockázat.

Dr. Sadler Conway, a tanulmány szerzője szerint a megelőznél fontos lenne figyelembe venni a munkabeosztást, mert ezzel több millió ember esetében lehetne csökkenteni a szív és érrendszeri problémák kialakulásának veszélyét.

(Forrás: divany.hu)