Inkontinens betegek ápolásakor fontos a megfelelő pelenka kiválasztása.inconHa az inkontinens beteget otthon ápolják, akkor az egyik leglényegesebb kérdés a megfelelő pelenka kiválasztása, melyek esetében széles a választék. A következő típus szinte minden ápolt számára használható, illetve kifejezetten ajánlott érzékeny, problémás bőr esetén.

Az övvel rögzíthető nadrágpelenka a mobilis, korlátozott és fekvő betegek számára is megfelelő segédeszköz, ami a nedvszívó képessége, alapanyagai és technológiai megoldása miatt, teljes szivárgásmentességet, komfortérzetet, tökéletes védelmet nyújt még súlyos esetben is.

A pelenkát egyéni igények szerint lehet kiválasztani, mert nem csak egy méretet gyártanak belőle, ráadásul a nedvszívó képessége is változó. A termék akár 61 centiméteres csípőbőségtől egészen 153 centiméterig található, míg a legkisebb változat kapacitása 1,2 liter, a legnagyobbé 5 liter.

A segédeszköz másik nagy előnye, hogy az inkontinens beteg önellátó képessége javulhat, mert a pelenka ülve és fekve is könnyen elhelyezhető, a toalett-tréninggel együtt használva pedig a beteg mobilitása is javítható, mert képes egyedül leszedni, visszahelyezni.

A kerekesszék és ágyban fekvő betegek esetében is egyszerű felhelyezni a pelenkát, ami sárgáról kékre változik, ha cserélni kell. Amennyiben a beteg le akarná tépni magáról, akkor ezt nem tudja megtenni, mert a termék tépőzára úgy helyezhetik el, hogy a beteg azon fekszik.

(Forrás: hazipatika.com)