Visszatérő jelenség, hogy végre megkezdhetjük a nyaralásunkat, ám a legelső nap belázasodunk.illEgész évben arra várunk, hogy végre kivehessük az 1-3 hét szabadságunkat, és kicsit kikapcsolódhassunk, ám gyakori, hogy hiába élvezhetnénk a szabadidőnket, már a legelső nap ágynak esünk a láz, vagy más betegség miatt.

Ilyenkor morcosan tesszük fel a költői kérdést, hogy miért történik állandóan ez velünk. Erre a választ Wolfgang Wesiack, a Német Belgyógyászok Szakszövetségének egyik vezetője adta meg, ugyanis csakis mi tehetünk arról, hogy betegen kezdjük a nyaralást.

A szakember szerint mindenért a stressz a felelős, mert egész évben úgy dolgozunk, hogy közben nem törődünk a testi és szellemi egészségünkkel, ráadásul a munka mellett még a magánéletünkben is arra törekszünk, hogy minden rendben legyen, majd azt várjuk, hogy a szabadság első percében újra formába lendüljünk.

Az energiaszint feltöltődése helyett azonban az történik, hogy hirtelen megszűnik a feszültség, és megjelennek a túlterhelés kellemetlen következményei. Mivel a hajtás miatt az immunrendszer is legyengül, emiatt a fertőzéseket is könnyebben elkapjuk.

A szabadság alatti megbetegedés oka az is lehet, hogy túltervezzük a 2-3 hetes szabadságunkat, mert úgy gondoljuk, hogy csak akkor lesz pihentető a vakációnk, ha sok megélnivalóval színesítjük.

A túl sok programmal azonban csak azt érjük el, hogy amiatt idegeskedünk, hogy lesz-e mindenre időnk. Ebből következik, hogy gyakran a szabadság stresszesebb, mint az, ha dolgoznánk.

Wesiack szerint mindezt azzal küszöbölhetnénk ki, ha kerülnénk a szabadsággal szembeni irreális elvárásokat, valamint a munkanapokon is rendszeresítenénk a pihenőket. Étkezésekkor például egy percig se foglalkozzunk a munkával, hanem inkább sétáljunk egyet a parkban. Amiatt pedig ne érezzük rosszul magunkat, ha a hivatás helyett egy otthoni feladatot végzünk el!

(Forrás: webbeteg.hu)